Megbüntetik a forintot

InfoRádió
2017. június 11. 07:35
Kifejezetten gyengén szerepel idén a forint a régióban, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a jegybankok közül az MNB halogathatja legtovább a kamatemelést. Az elemzők szerint az euróval szemben akár gyengülhet is a forint a következő hónapokban, a régióban viszont ledolgozhatja hátrányának egy részét.

Az év eddigi részében mindössze 0,4 százalékkal tudott erősödni a forint az euróval szemben, miközben a lengyel zloty például 4,6 százalékot javított, a cseh korona pedig 2,6 százalékkal erősödött - írja a Portfolio. Ha kicsit kitágítjuk a képet és nem csak a szigorúan vett régiót vizsgáljuk, akkor a dél-afrikai rand 0,3 százalékkal tudott csak erősödni, a török líra viszont 7,5 százalékot bukott az euróval szemben.

A régióban a széttartás legjobban a zloty-forint árfolyamon látszott meg, mely már 4,45%-kal emelkedett az év eleje óta. A Commerzbank arra számít, hogy egy éven belül a forint 320-ig gyengül majd az euróval szemben, azonban a lengyel deviza ennél is nagyobb esést mutat, a jelenlegi 4,2-ről 4,5-ig emelkedik az euró-zloty jegyzés. 

A fordulatot attól várják, hogy az elemzők szerint egészen 2017-ig a magyar gazdaság növekedése elmaradt a lengyelétől, ez azonban az idén változik, hiszen nálunk is 4% feletti növekedésre számít a kormány. Ez pedig azt is jelenti, hogy egyre kevésbé lesz szüksége a gazdaságnak a jegybank támogatására a laza monetáris politikán keresztül. Vagyis a növekedési kilátások már nem indokolják a monetáris politika széttartását Magyarország és Lengyelország között.