Elképesztő száguldozás kezdődik a Balaton partján

Infostart
2017. június 10. 11:05
A dél-balatoni vasútvonal fejlesztési munkáját most részlegesen felfüggesztik, így a nyári időszakban ismét közlekednek a vonatok – közölte az InfoRádióban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vasútfejlesztési koordinációs igazgatója. A korábbi, gyakran 60-80 km/órás helyett 120 km/órás sebességű pálya épül.

„Egy mérföldkövéhez, de nem a végéhez érkezett a dél-balatoni vasútvonal fejlesztése” - jelentette ki Somodi László.

A Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy közötti szakasz átépítésének végső határideje 2018, vagyis körülbelül egy év múlva lesz kész ennek a szakasznak az átépítése. De úgy szerveztük a munkát, hogy a nyári iskolai szünetben a turisták, diákok, nyaralók rendelkezésére álljon a vasút – közölte a NIF Zrt. koordinációs igazgatója.

Ezért a vonatok lényegében a megszokott rendben, kisebb módosításokkal a tavalyi rendben közlekednek

– tette hozzá.

A munka augusztus végétől folytatódik, de a nyári időszakban is lesznek olyan munkák, amelyek a vonatközlekedést nem befolyásolják. Ilyenek a környezet rendezésével összefüggő munkák, vagy az olyan szakági munkák, amelyek a vonatközlekedés mellett végezhetőek – közölte a vezető.

Kifejtette: ilyenkor el lehet végezni az épületeken végzendő kisebb munkákat, a kisebb forgalmú átjárókat rendbe lehet tenni, és bizonyos munkákat éjszaka is lehet végezni.

„De a vágányépítés és felsővezeték-biztosító berendezésekkel kapcsolatos munkák a nyáron szünetelni fognak, és ősszel folytatódnak”

- hangsúlyozta Somodi László.

Kiemelte: a felújítással a korábbi gyakran 60-80 km/órás sebességgel járható sínek helyett 120 km/órás sebességű pálya épül, és a megállók akadálymentesítettek lesznek.

A NIF Zrt. koordinációs igazgatója elmondta, hogy a Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy közötti szakasz összköltsége 72 milliárd forint.

Ehhez kapcsolódik a Kaposvár-Fonyód közötti vasútvonal, ahol egy csekélyebb műszaki tartalmú, de szintén jelentős felújítás és korszerűsítés történik, ami pedig körülbelül 15 milliárd forintból újul meg – tette hozzá Somodi László.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nyáron járnak a vonatok a Dél-Balatonon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást