eur:
393.87
usd:
364.86
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Ez a baj a magyar társadalommal

Ez a baj a magyar társadalommal

134 ezer fővel csökkent a magyar népesség a 2011-es népszámlálás óta - derült ki a tavaly októberi mikrocenzus adataiból. A Központi Statisztikai Hivatal elnöke azt mondta: továbbra is öregszik a magyar társadalom, a háztartások egyharmadában egy fő él. Vukovich Gabriella hozzátette: jó hír viszont, hogy az iskolázottság javul.

Tavaly október 1-jén 9 803 837 fő élt Magyarországon, amibe mindazok beletartoznak, akik ezen a napon életvitelszerűen Magyarországon éltek, vagyis a magyar állampolgárok mellett a nem magyar állampolgárok is – közölte Vukovich Gabriella.

A KSH elnöke hozzátette: ez azt jelenti, hogy a legutóbbi népszámlálás óta – 2011. október 1-je óta – 134 ezer fővel csökkent az ország lakossága. Ez a születések és a halálozások számának negatív egyenlegéből következik, amit részben – igaz, most már nagyon kis mértékben, de – a nemzetközi vándorlások mérsékelnek.

A szakember elmondta, hogy

a társadalom korösszetételére továbbra is az öregedés jellemző, és ez folytatódni fog még jó néhány évtizedig,

hiszen egyre kisebb létszámú generációk születnek.

„Még ha természetesen vannak is éves ingadozások, és az utóbbi néhány évben tapasztaltunk kedvező jelenségeket a születések számában, összességében tendenciaszerűen az alacsony születésszám jellemző. Mivel az idősebb generációkba lépők még a magas születésszámú generációkból származnak, ezért egyre nagyobb azoknak az életkori csoportoknak a száma, akik idős korba lépnek, ezáltal pedig öregszik a népesség” - fejtette ki Vukovich Gabriella.

Ez a baj a magyar társadalommal

Hozzátette: ehhez kis mértékben hozzájárul a halandóságnak az elmúlt 22-23 évben tapasztalt javulása is. Igaz, enyhe volt ez a javulás, de egy kicsit ez is tudta növelni az idősek számát.

A Központi Statisztikai Hivatal elnöke elmondta, hogy a háztartások nagyjából kétharmadát családok, míg egyharmadát egyedül élők alkotják.

„Ez azt jelenti, hogy

több mint egymillióan vannak, aki egyedül élnek egy háztartásban, a többségük pedig időskorú”

- fejtette ki.

Pozitív hír viszont az, hogy az iskolázottság javul. Csökken a legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők aránya és növekszik a középfokú és felsőfokú végzettségűek aránya.

„A felsőfokú végzettség aránya különösen nő:

már a nők 22 százaléka rendelkezik egyetemi-főiskolai végzettséggel, míg a férfiak körében 19 százalék ez az arány

– részletezte Vukovich Gabriella.

A Központi Statisztikai Hivatal elnöke elmondta, hogy összességében a mikrocenzus eredményei az alaptendenciákat megerősítik.

„Azt, ami évtizedek óta zajlik, tulajdonképpen nem is lehet gyorsan megváltoztatni. Ugyanakkor a házasságkötések és a születések számában tapasztalható kismértékű kedvező elmozdulások azért most még nem tudnak az egész népességben érvényesülni, nem tud olyan nagy elmozdulást okozni” - mondta Vukovich Gabriella.

„Mégis ez az egyetlen esély arra, hogy a népességcsökkenés és a népességöregedés üteme lassuljon,

mivel ez kiegyensúlyozottabb korszerkezetet tudna biztosítani a lakosságon belül” - folytatta a szakember.

A Központi Statisztikai Hivatal elnöke hozzátette: annak pedig nyilván vannak gazdasági, de akár egyéni, a családok körében érzékelhető hatásai is, ha ezek a folyamatok javulni tudnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×