Dömpingszerűen hirdethetnek nyerteseket

InfoRádió
2017. május 16. 11:29
Habár meghirdették a pályázatokat a 2014-2020-as uniós ciklus teljes 12 ezermilliárd forintos keretére, a folyamat leállt. A már beadott kérelmeknél is vannak hatalmas késések. Az is kérdés, mi lesz a Brexit után.

Bár március 31-ig valóban meghirdette a kormány a 2014–2020-as uniós fejlesztési ciklus valamennyi felhívását, ahhoz még további három-öt hónap kell, hogy a cégek és az önkormányzatok ténylegesen megpályázhassák a hét évre eső 12 ezermilliárd forint teljes keretét – mondta a Világgazdaságnak a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója. Essősy Zsombor szerint emellett az is gondot okoz, hogy több esetben bő egyéves csúszásban van a már beadott támogatói kérelmek elbírálása, vannak olyan tavaly januári-februári beadványok, amelyek bennragadtak a döntés-előkészítés fázisában. A késéssel leginkább érintett területek közé tartozik a kapacitásbővítés, az innováció és a vidékfejlesztés.

A MAPI első embere szerint ahhoz, hogy a fejlesztéspolitikai intézményrendszer fenntartható legyen, a következő egy-két hónapban tömegével kell győzteseket hirdetni a késedelmes pályázatokon. Pozitív példa a terület- és településfejlesztés, ezen a programon belül a múlt héten értesítették ki a pályázókat.

A késéssel leginkább érintett területek közé tartozik a kapacitásbővítés, az innováció és a vidékfejlesztés.

A lap arról is ír, hogy a Brexit összetettsége miatt továbbra is kérdés, mi lesz a 2014–2020-as ciklus után. A tervek kihirdetését a helyzet tisztázásáig az idei év végénél későbbre halasztanák.

Essősy szerint ingyenpénz helyett elsősorban visszatérítendő támogatásokra és kombinált termékekre kell számítaniuk a magyar cégeknek is, az eszközök és gépek beszerzése visszaeshet, a MAPI-vezér szerint egyre inkább a hatékonyságnövelést elősegítő humán kapacitásfejlesztésre, szervezeti átalakításra, kutatás-fejlesztésre és innovációra lehet majd forrást szerezni. 

Jó eséllyel kikerül minden olyan beruházás a támogatható tevékenységek köréből, amelynek megtérülése nehezen bizonyítható: ilyen lehet a városközpontok felújítása, a kórházak tömbösítése, az útépítések egy része és a szennyvíztelepek.