Megtérül és az eladásnál is előny az energetikai felújítás

Infostart
2017. május 13. 18:00
Drágábban adható el a családi ház, ha energetikailag korszerű, az ország egyes területein akár húszszázalékos is lehet az árkülönbség a hőszigetelt és a nem hőszigetelt között - mutatta ki a Knauf Insulation és az Otthontérkép közös felmérése. Az Otthontérkép elemzője azt mondta: ennek ellenére ritka a magasabb fokú energetikai minősítés.

Húszezer családi ház hirdetésének vizsgálata azt mutatta, a kelet-magyarországi régióban 20-25 százalékkal is

magasabb lehet az eladási ára annak a háznak, amelynek korszerű a hőszigetelése.

„Érdekes, hogy a nyugati és a középső országrészben ez a különbség jóval kisebb. Egyrészt azért, mert a magasabb jövedelmi viszonyok miatt ott korábban kezdődtek az ilyen felújítások, az új beruházások pedig már korszerű szigeteléssel történnek.”

A hatékonyság érdekében egyszerre

Mester Nándor a felújításban gondolkodóknak azt tanácsolja, komplexen végezzék, azaz a nyílászáró cseréje, a hőszigetelést és a gépészet felújítása egyszerre történjen,

mert így lesz igazán hatékony.

„Szerencsére ehhez sok forrást, pályázatiakat is igénybe lehet venni. Társasházak és családi házak tulajdonosai is igénybe vehetnek kedvezményes hiteleket.”

A hőszigetelés felújítása egy átlagos, 100-120 négyzetméteres ház esetében másfél millió, a nyílászárók cseréje és a gépészet is többszázezres nagyságrendű.

Hosszútávon megéri, eladásnál is előny

„A három együtt körülbelül 3-5 millió forintot tesz ki munkadíjjal együtt, természetesen számlával elszámolva. Ha hosszútávon gondolkodik valaki, akkor megéri, körülbelül 7-9 év alatt a beruházás megtérül, utána már jóval alacsonyabb, 30-40 százalékkal alacsonyabb lesz az energiaszámla, ami már haszon.”

Arra is érdemes gondolni, hogy nem egy ingatlanban töltjük az egész életünket, eladásnál ez komoly, akár 10 százalék, 3-4 millió forint, de akár még nagyobb előnyt is jelenthet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megtérül és az eladásnál is előny az energetikai felújítás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást