Váratlan fordulat: nagyon sokba kerül nekünk, ha rövidebb lesz a hűségidő

InfoRádió
2017. május 12. 04:28
Egy törvénymódosítási javaslat szerint legfeljebb egyéves hűségidőszakot köthetnének ki a telekommunikációs szolgáltatók, a Telekom viszont arra figyelmeztet, hogy emiatt jelentősen drágulhatnak a jobb telefonokra adott kedvezmények

"A határozott időtartamú előfizetői szerződés legfeljebb 12 hónapra köthető meg azzal, hogy a szerződés megkötését megelőzően fel kell ajánlani a határozatlan időtartamú előfizetői szerződés megkötésének lehetőségét, és bemutatni annak részletes feltételeit" - többek között ezt a változtatást tartalmazza két fideszes képviselő, Balla György és Kucsák László parlamenthez benyújtott törvénymódosító javaslata. Ha elfogadják a javaslatot, akkor ez a kikötés a gyakorlatban azt jelentené, hogy az eddigi két év helyett maximum egy évig tartanának a hűségidőszakok.

A szolgáltatókat megkereste a Népszava, és kiderült, a Telekom szerint épp az okoz hátrányt az előfizetőknek, ha megszűnik vagy lerövidül a határozott idejű szerződés időtartama alatt adott kedvezmények lehetősége. Emellett figyelmeztettek, hogy

a határozott idejű szerződések időtartamának hossza befolyásolja a hűségidőhöz kapcsolódó telefonokra elérhető kedvezmények nagyságát. 

Különösen érzékenyen érintené a határozott idejű szerződések 12 hónapban történő maximálása a kedvezmény nélkül magas árszínvonalú közép- vagy felső-kategóriás okostelefonok elérhetőségét, hiszen a rövidebb hűségidő miatt az ezekre adott kedvezmények nagysága csökkenhet.