Újabb élelmiszerek áfája csökkenhet

Infostart
2017. május 10. 10:23
A gazdasági mutatók teljesüléséhez kötött, előre ütemezett áfacsökkentést javasol az alapvető élelmiszerek körében az agrárkamara, amiről hamarosan a tárcával is egyeztetnek – tudta meg a Magyar Idők.

Előzetes megállapodás alapján ütemezett áfacsökkentést kér a kormánytól a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Győrffy Balázs, a köztestület elnöke a Magyar Időknek elmondta: a kamara megalakulása óta szorgalmazza, hogy az alapvető élelmiszerek esetében a mostani 27-ről 5 százalékra csökkenjen a forgalmi adó mértéke.

Számos olyan ágazata van ma az agráriumnak és az élelmiszeriparnak, amelyekben egyre nagyobb mértéket ölt a feketegazdaság. Az áfacsalások nagy száma pedig hosszú távon is torzító hatással bír az érintett vállalkozások, termelők működésére.

A fokozatos, évről évre betervezett áfacsökkentést a gazdaság teljesítőképességéhez kötné a kamara.

– Azt szeretnénk, ha egy megállapodás keretében megterveznénk, hogy mikor mely termékek forgalmi adója csökkenhet, ha a szintén előre lefektetett gazdasági mutatók teljesülnek – fogalmazott az elnök. Ezzel előre tervezhetővé válik a folyamat, az aktuális költségvetés tervezésekor pedig nem ad hoc jellegű döntésen múlik majd, hogy lesz-e áfacsökkentés, és ha igen, mely termékek kerülnek ebbe a körbe.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a csökkentett forgalmi adónak nem volt nagy hatása a költségvetésre, a piacot viszont alaposan kitisztította. Ennek és a megnövekedett keresletnek köszönhetően annyi többletbevétel keletkezett, ami nagyrészt ellensúlyozni tudta az áfacsökkentés okozta kiesést a költségvetésben.

A jövő évi költségvetés és adótörvények tervezete szerint

2018-tól a halhús és az élő hal forgalmi adója csökken 5 százalékra.

Győrffy Balázs szerint üdvözlendő, hogy az egészséges halhús bekerül ebbe a körbe, a termelők haszna mellett a fogyasztók is olcsóbban juthatnak a termékhez.

Ugyanakkor úgy véli, hogy a gazdaság teljesítménye többet is elbír ennél.

Ráadásul nem egy olyan ágazat van, amely segélykiáltással fordul a kormányhoz a fojtogató feketekereskedelem miatt. Idetartozik például a sütőipar, a zöldség- és gyümölcstermelés; és bár a friss tejet ma már csak 5 százaléknyi áfa terheli, a tartós tejek esetében is nagy szükség lenne az adó- csökkentésre.

– Egyidejűleg több ágazat – sertés, baromfi, marha – helyzetét segítené, ha az eddigiekben megkezdett áfacsökkentést

a következő lépcsőben az élőállatok és a tőkehús után a húskészítményekre is kiterjesztené a kormányzat

– emelte ki az elnök.

Az, hogy ezek milyen ütemezéssel kerüljenek be a költségvetésbe, még konzultáció tárgya a Nemzetgazdasági Minisztériummal.