Átment a reklámadó, mint kés a vajon

InfoRádió
2017. május 10. 15:05
Kósa Lajos 7,5 százalékos módosítását elfogadta a parlament gazdasági bizottsága. Az iparági szereplőkkel ebben a körben sem egyeztettek.

Kedden mindössze 3 és fél perces vita után fogadta el a gazdasági bizottság, hogy a reklámadó mértékét 5, 3 százalékról 7,5 százalékra emeljék - írta a Kreatív Online. A bizottság elnöke, Bánki Erik a HírTV-nek a szavazás után azt mondta, hogy próbálják "az adó mértékét úgy megállapítani, hogy elfogadható terhelést jelentsen az iparág szereplőinek, és közben a költségvetés számára se jelentsen olyan kiesést, amely elviselhetetlenné válna".

A módosítás voltaképpen adóemelést jelent, ellene az összes érintett szakmai szervezet tiltakozott.

A HírTV riportere Kósa Lajostól azt is megkérdezte, hogy tervezik-e az iparági szereplőkkel az egyeztetést a most hozott módosításról. A Fidesz frakcióvezetője szerint a tárcák már korábban egyeztettek. Urbán Zsolt, az MRSZ elnöke a kijelentést cáfolta a csatornának.