eur:
394.06
usd:
365.64
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
3 millió forinttal drágultak a budapesti lakások

3 millió forinttal drágultak a budapesti lakások

Tíz százalékkal drágultak a használt lakások tavaly, vagyis folytatódott a 2015-ös évre jellemző áremelkedés a hazai ingatlanpiacon. Így 2016-ban 20,4 millió forintba került egy átlagos használt lakóingatlan Budapesten, ami 3 millió forinttal volt több, mint az azt megelőző évben - idézi a KSH adatait a Balla Ingatlan közleményében.

Az ingatlanpiaci árak és a forgalom is jelentős mértékben emelkedett a 2016-os évben - derült ki a KSH múlt héten közzétett adataiból. A használt lakások ára 10 százalékkal nőtt, míg az újaké 8,6 százalékkal.

Tavaly a 2015-ös évhez képest 10 százalékos tiszta áremelkedés volt a hazai lakóingatlan-piacon.

Ez azt jelenti, hogy ennyivel kerültek volna többe azok az ingatlanok, melyeket egy évvel korábban adtak el. Ám mivel a valóságban az eladott lakások összetétele az alacsonyabb értékűek felé tolódott, így

a ténylegesen eladott használt lakások ára csak 3,5 százalékkal emelkedett 2016-ban.

Az így kialakul átlagár 6,7 százalékkal meghaladja a 2008-as évi árszintet. A lakások reálértéke viszont még mindig mérsékeltebb, mint 2008-ban volt: az új lakások 10, míg a használtak átlagosan 13 százalékkal kerülnek kevesebbe, mint a válság előtti utolsó évben.

A belvárosban szárnyaltak, a külső pesti kerületekben csökkentek az árak

Budapesten 20,4 millió forintba került egy átlagos használt lakóingatlan, ami 3 millió forinttal több, mint 2015-ben.

Ez 17 százalékos növekedés, de az átlagos négyzetméterárak ennél is nagyobb mértékben, 20 százalékkal emelkedtek. Az eltérés oka az, hogy a piaci forgalom a kisebb lakások felé tolódott, melyek nagyobb mértékben drágultak.

Így az átlagos négyzetméterárak elérik a 350 ezer forintot a fővárosban.

A fővároson belül azonban jelentős eltéréseket figyelhetünk meg: a belső kerületekben, így az V., a VI. és a VII. kerületben a 30 százalékot is meghaladta az áremelkedés mértéke, míg a pesti oldal több külső kerületében csökkentek az árak. Áremelkedés jellemezte a IX., XI. és XIII. kerületeket, valamint az I. és XII. kerületeket is a tavalyi évben.

3 millió forinttal drágultak a budapesti lakások

Mi történt az újlakás-piacon?

Eközben az újépítésű lakások piacán tavaly 8,6 százalékkal emelkedtek az árak. A III. negyedéves megtorpanás után a IV. negyedévben is 3,3 százalékos volt a növekedés.

Új lakásokból mindössze 5193 épült értékesítési céllal, és mintegy 4 ezret értékesítettek belőle tavaly. Nagy növekedés tehát nem látható, sokkal inkább az építési engedélyeknél és az egyszerű bejelentéseknél lehetett megugrást tapasztalni. Az újépítésű lakások átadása az elkövetkező években várható nagyobb számban.

Az újlakás-átlagár már 2015-ben átlépte a 2008-as szintet, és azóta további 8,6 százalékkal emelkedett.

Reálértéken számolva viszont még mindig 10 százalékkal kerültek kevesebbe tavaly az újépítésű lakások, mint a válság előtti utolsó évben.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×