Most kiderül: ezek a kedvenc autómárkák

InfoRádió
2017. május 4. 16:45
A magyar autósok a német és a japán kocsikat kedvelik leginkább, de a választott márkához meglepően magas arányban hűtlenek – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

A világ egyik legnagyobb autós kiadványcsaládja, az Auto Motor und Sport és testvérlapjai több mint negyven éve indították útjára a Best Cars (Az Ön Autója) közvélemény-kutatást, amelyben az olvasók vásárlási szokásaikról, illetve az autóipar jövőjéről alkotott elképzeléseikről is mesélnek. 2016 őszén három földrész 17 országának 21 autós szakkiadványa – köztük az Autó Magazin és a Vezess.hu – vett részt a több mint 200 ezer potenciális autóvásárlót felölelő, globális felmérésen. 

Az itthoni kutatásban több mint négyezren vettek részt. A 99 százalékban aktív autóvezetőkből álló válaszolók a járműválasztásnál főleg japán vagy német márkákat részesítenek előnyben. Harmaduk tervez két éven belüli vásárlást, köztük fele-fele arányban vannak az új autóban gondolkodók, illetve a használt autó beszerzését fontolgatók. Ami a kiszemelt méretosztályt illeti, markánsan vezetik a piacot az alsó-középkategóriás személygépkocsik és a szabadidőjárművek (utcai terepjárók), mögöttük a városi kisautók jönnek a sorban. 

A márkahűség meglepően alacsony: a vásárlójelöltek 46,8 százaléka hajlandó átpártolni másik gyártóhoz, 42,6 százalékuk még nem biztos a dolgában, és csupán 8,9 százalék ragaszkodik az eddigi, jól bevált márkához. 

Az új autóval szemben támasztott elvárások:

  • könnyen kezelhető és praktikus legyen,
  • tetszetős legyen a formaterve,
  • bővelkedjen funkciókban.

A válaszadók 42 százaléka szerint változatlanul státuszszimbólum az autó, ami sokat mond el gazdájáról. Érdekes ugyanakkor, hogy szintén sokan nevezték kiemelt fontosságúnak a környezetvédelmi szempontokat (42,5 százalék), míg ennél is többen állították, hogy hajlandóak magasabb összeget elkölteni a kiváló minőség érdekében (46,1 százalék). 

A jövő fejlesztéseit illetően a válaszadók többsége bízik az elektromos közlekedés térhódításában, közel 70 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy a hatótávolság-növelővel (fedélzeti áramfejlesztővel) felszerelt elektromos autóké a jövő. A fedélzeti internet és a járművek közötti kommunikáció mellett a hagyományos és plug-in hibridek is kedvező fogadtatásra számíthatnak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!