Újraszabályozza a kormány a tankolást

InfoRádió
2017. május 3. 16:49
Megjelent az áramkutakra vonatkozó rendelettervezet: a jövőben már nem lehet majd ingyen tankolni az elektromos hajtású autókat az utcai töltőkön.

A villanyautók elterjedésének egyik gátja a magas ár mellett, hogy még kevés az áramkút, mindenesetre elkészült a rendelettervezet, amely az áramtankolást és ezen belül is az árakat szabályozza - írja a Napi.hu.

A töltés ideje alatt percenként (forint/perc) vagy kilowattóránként (forint/kWh) határozható meg az egységár, de tájékoztató jelleggel mindkét elszámolási módot fel kell tüntetni. A töltési díjat az áramkút üzemeltetőjének a honlapján kell ismertetnie.

Az áramkút működtetője megszabhatja a töltés utáni türelmi időt és erre az időre percdíjat határozhat meg. A türelmi idő lejártát követően a töltési hely elfoglalásáért egyszeri díj vagy percdíj is szedhető. Ha pedig valaki úgy foglalja el az áramkutat, hogy nem tölt, akkor az üzemeltető egyszeri díjat vagy percdíjat kérhet tőle.

A villanyautósok az áramkút-üzemeltetővel szerződést köthetnek, amely alapján szerződésben meghatározott nagy vagy normál teljesítményű elektromos töltőponton és feltételekkel tankolhatnak áramot. A nyilvános áramkút üzemeltetőjének lehetővé kell tennie, hogy a villanyautósok előzetes szerződéskötés nélkül, eseti alapon tankolhassanak. 

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!