Egyre több pénz üti a markunkat

InfoRádió
2017. április 26. 06:02
Január-februárban a bruttó átlagkereset több mint 10 százalékkal nőtt, az emelkedés mértéke a költségvetési szférában nagyobb volt, mint a versenyszférában - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. Janák Katalin, a KSH főosztályvezetője az InfoRádiónak azt mondta: továbbra is a pénzügyi és biztosítási területen dolgozók keresnek a legjobban, míg a a legkevesebbet a humán-egészségügyi ágazatban kapják kézhez a dolgozók.

Az év első két hónapja, tehát január-február átlagában

a bruttó átlagkereset 274.300 forint volt. Ez 10,3 százalékkal magasabb, mint egy éve

ugyanebben az időszakban - mondta el az InfoRádiónak a legfrissebb adatokat ismertetve a KSH főosztályvezetője.

Janák Katalin hozzátette: a növekedésre főként a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése volt hatással. De a költségvetési szféra újabb területeit, a többi között az egészségügyi, illetve kulturális munkakörökben dolgozókat érintő keresetrendezés is az okok között szerepel. A közigazgatás egyéb területein szintén  jelentős keresetnövekedést regisztráltak.

Összességében a költségvetési szférában 12,9 százalékos volt a növekedés, de a versenyszférában is meghaladta a 9 százalékot az emelkedés

- mutatott rá a főosztályvezető.

Azt is elmondta, hogy a családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset az év első két hónapjában 182.400 forint volt, és mivel a személyi jövedelemadó és a járulékfizetés szabályai nem változtak 2017-ben, ezért a nettó keresetek növekedése a bruttóéval megegyező, 10,3 százalék volt.

A családi kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 190.000 forintra becsülhető.

A fogyasztói árak 2,6 százalékkal nőttek az év első két hónapjában, így

a reálkereset 7,5 százalékkal emelkedett.

Janák Katalin azt is jelezte, hogy évek óta, és továbbra is a legjobban fizető gazdasági ág a pénzügyi és a biztosítási tevékenység, az itt dolgozók 517.100 forintos bruttó átlagkeresettel rendelkeznek. De az energiaszektorban és az infokommunikáció területén dolgozók bruttó keresete is 450-490.000 forint körül alakul.

Ezzel szemben a humán egészségügyi és szociális gazdasági ágban a bruttó átlagkereset papíron 172.900 forint volt az első két hónapban.

De ennek adminisztratív okai is vannak, hiszen a közfoglalkoztatottak nagy része itt van elszámolva - fűzte hozzá a KSH főosztályvezetője. 

Közfoglalkoztatottak nélkül csaknem 250.000 forintos ebben a gazdasági ágban is az átlagkereset - mondta Janák Katalin.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
170420 GAZ1 1030 KSH keresetek PI
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást