eur:
394.38
usd:
370.16
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Egy érdekes lista, amelyen Magyarország a második

Egy érdekes lista, amelyen Magyarország a második

Még mindig dobogós helyen áll Magyarország a lakásárak drágulásában az Európai Unió országai között - derül ki az Eurostat legfrissebb felméréséből. Az egy év alatt bekövetkezett 9,7 százalékos áremelkedésnél csak Csehországban szárnyaltak jobban az árak.

Majdnem tíz százalékkal emelkedtek 2016 negyedik negyedévében a lakóingatlanok árai Magyarországon, amivel

az unió országai között a második helyre került.

Az első helyen 11 százalékkal Csehország áll, míg az unió átlaga 4,7 százalék volt - írja a Portfolio.hu.

A tavalyi utolsó negyedév volt az egyetlen, amikor nem Magyarország vezette a listát. Az európai országok közül azonban két unión kívüli állam áll az élen. Izlandon csaknem 14, míg Norvégiában közel 12 százalékkal mentek feljebb a lakásárak egy év alatt. Érdekes, hogy árcsökkenés már egyik európai vizsgált országban sem mérhető, az utolsó két helyen álló Olaszországban és Horvátországban is 0,1 és 0,8 százalékkal nőttek az árak.

Magyarország előkelő helye összhangban van a régió országaival, a tíz legnagyobb növekedést produkáló uniós országban Csehország és Magyarország mellett szerepel Szlovákia, Észtország, Lettország, Litvánia és Bulgária is.

Egy negyedév alatt azonban Magyarországon csak 1,5 százalék volt a növekedés, ami az árak emelkedésének lassulására utal. A harmadik negyedévhez képest 6 százalékkal Máltán nőttek legjobban az árak, Csehország 4,7 százaléka csak a második helyre volt elegendő. Negyedéves bontásban ugyanakkor több országban is minimális árcsökkenés volt tapasztalható, a legjobban Dániában, ahol 1,5 százalékkal estek vissza az árak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×