Nincs munkaerő, jöhetnek a robotok az építőiparba?

Infostart
2017. április 3. 10:33
Egyértelműen előmozdítja a digitalizációt az építőiparban a munkaerőhiány - mondta az InfoRádióban az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. Koji László szerint 15-20 ezer ember munkája hiányzik az építőiparban, ezért a kormánnyal közösen új foglalkoztatási programon is dolgoznak.

Az ÉVOSZ elnöke szerint nagy kérdés, hogy az építőipar hogyan tud hatékonyságot javítani.

„Ha semmi sem változna, akkor 15-20 ezer ember kellene az építőiparba.

Ennyit rövid idő alatt nem lehet szerezni, jó szakembert pedig semmiképpen sem.”

Rövid távon azonban már néhány ezer ember is enyhítené a problémákat, ezért Koji László hozzátette, a kormánnyal közös építőipari foglalkoztatási program indításán gondolkoznak. A legnagyobb szükség többek között kőművesre, szerkezetépítőre, villanyszerelőre, gépészeti szakemberre és burkolóra van – mondta az ÉVOSZ elnöke.

Koji László hangsúlyozta, ezért nagyon fontos, hogy az építőipar hozzákezdjen azokhoz a tíz éve halogatott beruházásokhoz, amivel élő munkát lehet kiváltani. A digitalizáció, az automatizálás szerepéről az ÉVOSZ elnöke elmondta, új technológiákra, szervezési módokra van szükség.

„Meg kell szűnniük a hosszú alvállalkozói láncoknak. Erősödnie kell azoknak a cégeknek, amelyeknek saját erőforrása van, emberi is.”

Arról, hogy a munkaerőhiány miatt csúszhatnak projektek, Koji László azt mondta, a kivitelező érdeke, hogy annyi munkát vállaljon fel, amennyit el is tud végezni a saját erőforrás vagy a megszokott alvállalkozó rendszerükkel.

„Nem tudok elképzelni olyat, hogy fölvállalnak nagy értékű munkát és utána keresik hozzá az embereket. Ezen az építőipar túl van” - fogalmazott az ÉVOSZ elnöke.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nincs munkaerő, jöhetnek a robotok az építőiparba?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást