Meglepő, mennyire nem kell az ingyen állami pénz az autósoknak

Infostart
2017. március 30. 18:59
48 elektromos autót vásároltak meg tavaly ősz óta állami támogatással, és további 200 várható a következő hetekben, pedig 1300 beleférne a jelenlegi keretbe.

Szeptemberben jelentette be a nemzetgazdasági miniszter, hogy az állam támogatja az elektromos autók vásárlását. A támogatás mértéke a jármű bruttó árának maximum 21 százaléka, de legfeljebb másfél millió forint, és a támogatás 15 millió forintnál drágább autóra nem jár. Az erre szánt tavalyi kétmilliárd forint még nem fogyott el, a nemzetgazdasági tárca tájékoztatása szerint eddig

mindössze 48 autót vásároltak meg állami segítséggel,

ami maximális támogatást feltételezve is legfeljebb 72 millió forint. Ugyanakkor biztató az, hogy a benyújtott pályázatok száma ennél magasabb – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy óbudai rendezvényen.

"Örülök annak, hogy több mint háromszáz pályázat érkezett be hozzánk, és a felét nem magánszemélyek, hanem vállalkozások nyújtották be" - mondta a miniszter.

Ezenfelül mintegy 300 érdeklődés van, amelynél lekérték a támogatási űrlapot, de még nem küldték vissza, azaz nem éles a pályázat. Az elektromos autók elterjedésének alapfeltétele, hogy lehessen tölteni ezeket a járműveket. Varga Mihály célként azt jelölte meg, hogy már az idén el akarják érni, hogy

elektromos autóval az ország teljes területe átjárható legyen.

Jelenleg több mint 150 nyilvános töltőállomás van az országban, és nagy lépést jelent majd, ha az önkormányzatoknak kiírt töltőállomás-létesítési pályázatokat elbírálják - csaknem nyolcvan ilyen pályázat érkezett a nemzetgazdasági tárcához, több mint kétszáz töltő létesítéséről.

A minisztérium adatai szerint jelenleg 1600 zöld rendszámú autó van az országban, és ebből csaknem ezer elektromos jármű. Májustól újabb hárommilliárd forintos keret nyílik meg az elektromos autók vásárlásának támogatására, illetve a kétmilliárdos keretből megmaradó összeget továbbra is erre a célra fordítják majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csak 48 elektromos autót vásároltak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást