Üresek lehetnek a polcok húsvétra a boltokban

InfoRádió
2017. március 27. 10:14
A nagy áruházláncoknál akár 80-85 százalékos készlethiányt is okozhat víziszárnyastermékekből a madárinfluenza, szeptemberig-októberig is eltarthat, mire lesz elegendő kacsa- és libahús.

A hízottliba- és -kacsatermékekből még mindig szűk a kínálat a piacon, ez várhatóan húsvétkor sem lesz másként – közölte a Világgazdasággal a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője. Maczelka Márk hozzátette, a korábbi három helyett továbbra is mindössze heti egy szállítást tudnak teljesíteni partnereik, így csupán a szükséges mennyiség 15-20 százaléka biztosított. Az árfelhajtó hatás leküzdhetetlen, változó mértékben ugyan, de minden víziszárnyas drágult – erősítette meg.

Nem volt tehát alaptalan a korábbi feltételezés, hogy a madárinfluenza miatt alig lehet kacsa- és libahúshoz jutni, és a kór a baromfi iránti fokozott érdeklődést is kioltja, amit az áfacsökkentés generált. A Lidl nem számolt be ellátási hiányról, a TESCO viszont elismerte, hogy az ünnep közeledtével a kínálat szűkülése változást hozhat az árakban. A szállítók többsége ugyanakkor teljesíteni tudja az általa vállalt mennyiséget.

"Két-három hete nem érkezett hízott víziszárnyas, de több olyan vágóhídról is tudok, amelyik nyolc hétre leállt, mert nincs mit feldolgozni" – mondta Nagy István, a Vezér-Hús baromfi-kereskedés ügyvezetője. Szerinte a háztartások többsége lemondhat arról, hogy húsvétkor kacsacomb vagy libamáj kerüljön az ünnepi asztalra. A készlethiány pedig óhatatlanul 15-20 százalékos áremelkedéshez vezet, így mintha nem is csökkent volna január 1-jétől a baromfihús forgalmi adója – mondta. Úgy látja, a kínálat leghamarabb szeptember-október tájékán érheti utol a keresletet, és ahhoz is legalább május közepéig-végéig kell várni, hogy az áruházak egy része értékelhető árukészletet tudjon felmutatni.

Továbbra is krónikus az élőáru-hiány, amit az új telepítések egyelőre nem képesek pótolni, mert még nem tartanak abban a szakaszban – mondta lapunknak Szabó Sándor, a baromfihús-nagykereskedő BD Trader tulajdonos-ügyvezetője. A hízott áruk mennyisége a tavalyi szinthez képest a kacsáknál 15-20, a libáknál 35-40 százalékon van, de a piacon lévő pecsenyehús mennyisége is mindössze az egy évvel ezelőtti 50-60 százaléka.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!