Új hivatalt alapít a kormány?

InfoRádió
2017. március 23. 15:55
Versenyképességi intézet felállítását fontolgatja a kormány. Az új hivatal koordinálná a különböző politikai és gazdasági erőcentrumban megfogalmazott, Magyarország fejlődését szolgáló stratégiai elképzeléseket - értesült a Figyelő.

A lap emlékeztet arra, hogy jelenleg több nagy erőcentrumban dolgoznak olyan terveken, amelyek megvalósításával lendületet kaphatna a magyar gazdaság.

Egyfelől a Magyar Nemzeti Bank kidolgozta Versenyképesség és növekedés címmel saját intézkedési javaslatait.

Másfelől életre hívta a kormány a nemzeti versenyképességi tanácsot, amely a gazdaság versenyképessége szempontjából releváns kezdeményezéseket véleményezi, valamint javaslatokat fogalmazhat meg ezzel kapcsolatban a szükséges kormányzati beavatkozásokról is. 

Mindemellett nyilvánvalóan a szakminisztérium is foglalkozik ezzel a témakörrel.

Miután azonban egyszerre már három nagy erőcentrumban, a Magyar Nemzeti Bankban, a Nemzetgazdasági Minisztériumban és a Miniszterelnökségen is dolgoznak az ügyön,

a kormány erősen fontolgatja a kizárólag ezzel a területtel foglalkozó hivatal felállítását

- írta a Figyelő.

A lap több illetékest is megkérdezett az intézet esetleges felállítása kapcsán, akik név nélkül mind azt állították, hogy itt lenne az ideje a hivatalnak, miután ilyen mélységben ezzel a témával igazából senki sem foglalkozott.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!