Súlyos gond van a magyar települések döntő többségével

InfoRádió
2017. március 14. 14:37
Magyarországon ma mindössze 300 olyan önkormányzat van, amely ki tud jönni a beszedett adókból, 2600 település szinte csak az állami támogatásokból tengődik.

Nagyjából 250 milliárd forint hiányzik a rendszerből - mondta Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke az ATV-nek.

A fideszes politikus elmondta: Magyarországon csupán 300 olyan önkormányzat van, amely elég adót tud beszedni ahhoz, hogy abból éljen. Schmidt Jenő megfogalmazása szerint ezek az „önkormányzó-képes” önkormányzatok. Egy település akkor „önkormányzó-képes”, ha tud dönteni a saját bevételeiről, és a mozgástere meghaladja a költségvetésének a 10 százalékát.

Ezzel szemben 2600 településen olyan minimális az adóbevétel, ezek szinte csak az állami támogatásból gazdálkodnak, így nem tudják felvenni a versenyt a nagyobb városokkal. Ez azt jelenti, hogy

a hazai önkormányzatok 90 százaléka hónapról-hónapra él.

Ezen települések önkormányzási képessége gyakorlatilag a nullához konvergál, hiszen az állami támogatásokat célzottan kapják – például közvilágításra –, az összegekkel pedig kőkeményen el kell számolniuk - mondta Schmidt Jenő.

Idén egyébként 11 milliárd forintnyi olyan támogatást oszt szét az állam, ami a működéshez kapcsolódó kifizetetlen számlák kiegyenlítésére használható fel, három hónapon belül. Ezen túl 7 milliárdos keret van épületek, utak, sportlétesítmények felújítására vagy karbantartására.