Így kezdik el a HÉV-közlekedés teljes átalakítását

InfoRádió
2017. március 9. 10:47
A H6-os ráckevei és a H7-es csepeli HÉV fővárosi kötött pályás hálózatba való integrálásának tanulmánytervére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésén túl költség-haszon elemzést is kér, továbbá a kiválasztott változatra - a csepeli HÉV esetében - a szükséges környezetvédelmi dokumentáció és valamennyi engedélyezési terv elkészítése, és a szükséges engedélyek beszerzése is a nyertes feladata lesz - írja a Napi.hu.

Az ajánlattevőknek az elmúlt három évből három referenciát kell felmutatniuk. Ezek a következők: legalább egy 30 kilométer hosszú vasúti vagy HÉV-vonalra vonatkozó megvalósíthatósági vagy döntés-előkészítési tanulmány elkészítése; legalább egy 200 millió forint értékű engedélyezett, vasúti pálya terve, végül pedig legalább egy 15 kilométer hosszú HÉV, vagy vasúti pálya lézerszkenneres felmérése és geo-radaros vizsgálata.

Az ajánlatok beadási határideje április 13.