Webáruháza van? Adminisztrációs könnyítés jön

Infostart
2017. március 7. 18:22
Adminisztrációs könnyítést tervez az Európai Bizottság azzal, hogy módosítja az áfa irányelvet a termékkereskedelem esetében is. A változtatás elsősorban a webáruházaknak kedvez.

Még tavaly decemberben nyújtotta be azt az intézkedéscsomagot az Európai Bizottság, amely az uniós internetes kiskereskedelmet segítené az áfairányelv módosításával. Sztankó Dániel, az RSM adószakértője korábban az InfoRádiónak azt mondta: a módosítás főleg a kis- és közepes vállalkozásoknak lenne pozitív, nekik csökkenhetne jelentősen az adminisztrációs terhük.

„Jelenleg ha kizárólag termékkereskedelemmel foglalkozik a magyar vállalkozás és elkezd külföldre is szállítani, akkor egy bizonyos értékhatár fölött, jellemzően 35 ezer euró fölött, kötelező a célország szerinti bejelentkezés. Ehhez meg kell keresnie a helyi tanácsadókat vagy egy központi áfaregisztrációval foglalkozó szervezetet. Folyamatosan kapcsolatot kell tartani a helyi adóhatósággal, a helyi szabályoknak megfelelően kell eljárni, ehhez ismerni kell 28 fajta eljárást. Ha elfogadják ezt a javaslatot, a NAV által üzemeltetett portálon keresztül lehet egységesen regisztrálni a 28 országba és itt lehet beadni a bevallásokat is.”

Az áfaalanyiság megteremtése minden érintett országban komoly költség, országonként elérheti a 8000 eurót is – mondta Sztankó Dániel. A szakértő hozzátette: a szolgáltatások esetében már működik az úgynevezett Mini One-Stop Shop, mozaiknéven MOSS-rendszer, amely ezeket az adminisztrációs terheket csökkenti, hiszen ez a rendszer is online, és nem kell hozzá minden érintett országban áfaalanyiságot szerezni. Ezt a MOSS-rendszert terjesztenék ki a termékkereskedelemre is. A MOSS egyébként automatikusan utalja annak az uniós országnak az áfát, amelyikben él a fogyasztó, mint ismert, az áfát a fogyasztás helye szerint kell fizetni.

Az RSM szakértője kiemelte: az egyablakos rendszer bevezetése az uniós számítások szerint 95 százalékos adminisztrációs költségcsökkentést eredményezhet, amely az uniós vállalkozásoknak 2,3 milliárd euró megtakarítást, az egyes tagállamoknak pedig 7 milliárd euró áfabevétel-növekedést generálna. A módosítás egy része legkorábban 2018-tól léphet életbe, ami elegendő időt ad a vállalkozásoknak a felkészülésre.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Webáruháza van? Adminisztrációs könnyítés jön
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást