Az egyik ember dolgozna külföldön, a másik nem - itt a lista

Infostart
2017. március 4. 10:55
A 11 országban közel 35 ezer résztvevő körében készített kutatás szerint minden második munkavállaló hajlandó lenne külföldön munkát vállalni - ismertette az elemzést Ficza János, a Fizetések.hu PR menedzsere.

A közép-kelet-európai munkavállalók szívesen dolgoznának külföldön – derül ki a Paylab.com nemzetközi bérösszehasonlító portál 11 országban és közel 35 ezer résztvevő körében készített kutatásából.

Tízből mindössze három ember zárta ki teljesen a külföldi munkavállalás lehetőségét, miközben minden második dolgozó hajlandó lenne más országba költözni néhány hónapra, vagy akár hosszabb időre is egy új lehetőség kedvéért. A többség azonban válogatós az állásajánlatokat illetően.

A felmérés eredményei alapján a közép-kelet-európai munkavállalók 28%-a szívesen dolgozna külföldön rövid ideig, vagyis néhány hétig, hónapig. Közel minden ötödik válaszadó (19%) azonban úgy nyilatkozott, hogy több mint egy évre is külfödre költözne egy jó munkalehetőség esetén.

A magyar dolgozók 44%-a menne külföldre, 9%-uk néhány hétre, 11% néhány hónapra, a válaszadók negyede pedig akár hosszabb időre is kiköltözne. A legtöbben Csehországból, Szerbiából, valamint Bosznia és Hercegovinából nyitottak a külföldi munkalehetőségek iránt, míg a legkisebb érdeklődés a balti országoknál mutatkozott. A balkáni és a lengyel emberek hajlandóak hosszabb időre is külföldre költözni, a szlovák és a szlovén dolgozók pedig inkább a rövid távú lehetőségekre nyitottak.

A legnagyobb motivátor a munkaerő áramlás során a magasabb fizetés, de gyakori okként szerepel a karrierépítési lehetőség, az új munkatapasztalatok szerzése vagy a nyelvtudás fejlesztése.

Érdekesség, hogy a külföldi munka leginkább a diplomás emberek (54%) számára érdekes, az érettségizett munkavállalók 45%-a menne el. Az alacsonyabb végzettséggel rendelkezőknek kisebb igényeik vannak a felkínált állást illetően, közel felük bármilyen munkát elvállalna. Ezzel szemben a magasabb végzettségűek hasonló területen dolgoznának más országban is, mint idehaza.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az egyik ember dolgozna külföldön, a másik nem
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást