eur:
394.12
usd:
369.85
bux:
65766.76
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Már két helyen is lehet önvezető taxit rendelni

Már két helyen is lehet önvezető taxit rendelni

Az Uber tovább "töri a jeget": San Franciscóból Arizonába, az "önvezető autósok mekkájába" költözteti a programot.

Az Európában és Magyarországon is nagy port kavart közösségi fuvarozó cég új kísérleti projektjével tavaly Pittsburgh-ben debütált, majd szerettek volna San Franciscóban is debütálni. A kaliforniai hatóságok azonban egy kocsinként 150 dolláros "önvezetőautó-engedélyt" követeltek meg a 16 önvezető Volvóval érkező cégtől. Az Uber ebbe nem akart belemenni, majd miután egyik autójuk a piros lámpa ellenére áthajtott egy kereszteződésen, a tárgyalások megfeneklettek.

Már két helyen is lehet önvezető taxit rendelni

A cég nem adta fel, és most Arizonában, a "Grand Canyon államban" fut neki az egyedülálló szolgáltatás bevezetésének. Itt tárt karokkal fogadták őket, az állam ugyanis több másikkal szemben megengedő szabályozást alakított ki. Ezért válhatott például Sctottsdale az önvezető autók tesztelésének központjává, és minden bizonnyal ezért építette épp Phoenixben a General Motors a tavaly megvásárolt, önvezető autós technológiával foglalkozó Cruise második gyártóüzemét.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Egyre rosszabb a hangulat a tőzsdén

Egyre rosszabb a hangulat a tőzsdén

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. Ami a mai tőzsdei teljesítményt illeti, egyelőre az óvatos optimizmus jellemzi a kereskedést, kisebb emelkedést láthatunk a kontinens vezető tőzsdéin, a magyar piac azonban lefordult.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×