eur:
394.03
usd:
364.7
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A fagy megtizedelte az idei szőlőtermést

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által végzett előzetes felmérés szerint a szokatlanul kemény januári fagy miatt az idei szőlőtermés is jelentősen csökkenhet.

Légli Ottó, a HNT elnöke azt mondta: a hegyközségektől érkezett visszajelzések alapján a tartós fagy elsősorban a mély fekvésű, fagyzugos szőlőterületeken okozott kárt. A szőlészeti kutatóintézetek jelzése alapján azokban az ültetvényekben is kárt okozhatott a fagy, amelyek a 2016-os évben elemi kárt szenvedtek. A jégkár miatt be nem ért szőlővesszőkön lévő rügyképletek nem tudták elviselni a tél okozta károsodásokat – tette hozzá.

A testület arra számít, hogy 2017-ben mind a szőlő felvásárlási ára, mind a borok ára emelkedik.

Frittmann János, a HNT Szakmaközi Bizottságának elnöke szerint a károsodás mértékét jelentősen befolyásolja az adott szőlőfajta hideggel szembeni ellenálló képessége, a szőlőültetvény kondíciója és földrajzi kitettsége. Egyes fajták esetében néhány területen a termőrügyek 90%-a is áldozatául esett a fagynak.

A terméscsökkenés nagyságára nézve az lesz a döntő, hogy a mellékrügyek milyen mértékben károsodtak, és azok mennyi termőképletet tartalmaznak, ettől függ a szőlő regenerálódó képessége – tette hozzá.

A károsodás a gazdák számára mennyiségi kárt jelent, de a 2017-es bor minőségét nem veszélyezteti .

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×