Elégedett a tavalyi évükkel a Richter vezérigazgatója

Infostart
2017. február 6. 16:25
Nőtt az árbevétele tavaly a Richternek, 6 százalékkal. Idén is mintegy 3 százalékos árbevétel-növekedésre számít euróban a társaság vezérigazgatója.

„Úgy gondolom, hogy egy jó közepes évet sikerült zárnunk. Jó néhány dologban előreléptünk” - összegezte a 2016-os eredményeket Bogsch Erik.

Emlékeztetett: egyrészt majdnem minden piacon tudták növelni az értékesítésüket, de a legfontosabb esemény mégis a Cariprazine eredeti készítmény forgalomba hozatala volt  a partnerük által az Egyesült Államokban.

„Ezenkívül egy jelentős akvizíciót bonyolítottunk le, egy svájci céget vásároltunk meg, és ezzel egy bioszimiláris, nőgyógyászati készítményt, ami a gyermekvállalást segíti” - sorolta a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.

Hozzátette:

sok piacon küzdünk, és előre is léptünk. Ilyen Kína, és a nyugat-európai értékesítésünk is szépen növekedett.

Emlékeztetett, hogy Oroszország a társaság árbevételének legnagyobb részét, 20 százalékát adja.

„De miután Ukrajna és az egyéb FÁK-országokban csökkent az árbevétel, ennek pótlása szempontjából nagyon fontos, hogy földrajzilag diverzifikáljunk”

- tette hozzá Bogsch Erik.

A vezető elmondta, hogy az elmúlt hat-hét évben Nyugat-Európában kiépítették a saját nőgyógyászati hálózatukat, és ugyanezt megtették Kínában is, illetve Latin-Amerikában is.

A vezérigazgató elmondta, továbbra is egyértelműen a nőgyógyászati terület húz, hiszen az árbevételük több mint egyharmadát a nőgyógyászat adja.

„Nem volt rossz 2016. Hogy az idei év milyen lesz, azt korai lenne még megítélni.

A következő években nyilvánvalóan igyekeznünk kell, hogy további tranzakciókat bonyolítsunk le. Egyelőre nincs konkrétum, de dolgozunk különböző területeken” - közölte Bogsch Erik.

Elmondta, hogy 2018-ban várhatók további engedélyek, például a nőgyógyászati, méhmióma-ellenes készítmény Egyesült Államokban való forgalomba hozatala. Európában pedig a Cariprazine-nak a törzskönyvezési folyamata folyik, de nem számítható ki pontosan, hogy annak mikor lesz eredménye.

„2017-re összességében 3 százalékos növekedést várunk árbevételben,

viszont miután növekedni fognak a kutatási-fejlesztési, a K+F-költségek – hisz ez a jövő –, másrészt pedig a több piacból adódó kereskedelmi, illetve sales és marketing költségek növekedése várható, ez a profitunkat rontani fogja” - vázolta a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elégedett a tavalyi évükkel a Richter vezérigazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást