Az internet jelentősége a szállodák versenyében is döntő

Infostart
2017. február 5. 15:00
Sorra épülnek országszerte a különböző osztálybesorolású szállodák. Az elmúlt két évben mintegy húszat adtak át és további, hasonló nagyságrendű beruházások vannak előkészítés alatt. A verseny tehát óriási, amit az internetes értékesítés csak tovább erősít - figyelmeztet Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője.

Mester Nándor kiemelte, tévedés azt gondolni, hogy csak a „nagypénzű”, illetve a fapados repülőjáratokkal érkező, hátizsákos turistákra összpontosítanak a különböző osztályú szállodák, hiszen szinte az összes szállodai osztályban új beruházások figyelhetők meg.

Az Otthontérkép elemzője elmondta, ár-érték arányt tekintve közép-európai összehasonlításban a négy-, ötcsillagos kategóriában jó a helyünk, sokkal jobb, mint például Prágának vagy Bécsnek. Ugyanakkor az hátránya a magyar piacnak, hogy még mindig Budapestre koncentrálnak a befektetők, csak az elmúlt néhány évben jelent meg jelentősebb külföldi tőke Budapesten kívül – tette hozzá Mester Nándor.

Hat az internet

Az Otthontérkép elemzője szerint komoly konkurenciát jelent a szállodáknak az Airbnb-rendszer, ami minősítéseket tartalmaz és sokkal gyorsabb reakciót tesz lehetővé. Hozzátette, nem véletlen, hogy a szállodaszövetség és más szervezetek is korlátozni akarják a tevékenységét.

„Ez nem mentesíti a szállodákat attól, hogy erősítsék a megkülönböztető jegyeiket, kiemeljék, milyen plusz szolgáltatásokat tudnak nyújtani. Jól körül kell határolniuk azt a potenciális vásárlói réteget, amelyik pont azt ő szállodájukat találja meg az interneten.”

Mester Nándor hozzátette, ehhez pedig megfelelő internetes jelenlétet kell kialakítani. Az emberek 5-10 másodperc után elkattintanak, ha nem felhasználóbarát egy honlap, nem találnak meg minden kedvezményt vagy sok a kivétel az akcióknál. Az éles versenyben ezekre oda kell figyelni – hangsúlyozta az Otthontérkép elemzője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az internet jelentősége a szállodák versenyében is döntő
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást