eur:
394
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hiába az áfacsökkenés, máris drágább lehet a tojás

Emelhetik a tojás árát a hazai termelők, a madárinfluenza miatt ugyanis egyre szűkebb a kínálat a piacon.

A Magyar Időknek Végh László, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke elmondta: a madárinfluenza elérte a tojástermelőket az Európai Unióban és Magyarországon. Gondot okoznak a területi és forgalmi korlátozások, a kényszervágások miatt pedig mintegy 10 százalékkal csökkent a tojóállomány.

A szakember szerint a januári időszakban minden évben kevesebb a tojás a piacon, mivel a tojóállományokat ebben az időszakban cserélik le a termelők. Ezt a hiányt azonban általában kompenzálni tudják a karácsony utáni hetekben felhalmozódó készletek. Idén azonban a kereslet folyamatosan magasabb szinten volt, így a készletek sem töltődtek fel.

Mivel a madárinfluenza nemcsak Magyarországot, hanem a legtöbb európai uniós országot is érinti, ezért a hiányzó mennyiséget importból is nehezebb pótolni, így időszakosan tojáshiány is kialakulhat.

A keresleti piac pedig értelemszerűen magasabb árakat hoz magával, az áremeléssel azonban Végh László szerint a termelőknek is csínján kell bánniuk. Az ő érdekük az, hogy minél több tojást vásároljanak a háztartások, magasabb fogyasztás pedig csak kedvező árakkal érhető el.

A tojás ára januártól csökkent annak köszönhetően, hogy az áfakulcs 5 százalékra mérséklődött.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×