Ezek most a legnagyobb hiányszakmák Magyarországon

InfoRádió
2017. január 10. 18:03
A pár éves tapasztalattal rendelkező szakmunkásokat és fizikai munkásokat keresték leginkább a cégek 2016-ban. A legtöbb embert szak-, fizikai-, segéd- és betanított munkákra várták, de az értékesítés és kereskedelem kategóriában is rekordszámú hirdetés jelent meg. A jelentkezőknél leginkább az adminisztrációs és asszisztensi irodai munkák voltak népszerűek.

2015-höz képest ötödével több cég hirdetett online, miközben az új pozíciók és az azokra való jelentkezések száma is jelentősen emelkedett tavaly. A profession.hu felületén tavaly összesen több mint 12 ezer cég keresett új alkalmazottat. A hiányszakmák TOP 10-es listája nagyjából változatlan maradt. A szakmunkás állásokra 10 százalékkal, a mérnöki pozíciókra 7 százalékkal, az IT szektor hirdetéseire pedig 18 százalékkal több álláskereső adta be az önéletrajzát.

Csökkenő elvárások

Csökkentek a képzettséggel kapcsolatos elvárások 2016-ra: egy évvel korábban az állások 62 százalékához volt szükség felsőfokú végzettségre, tavaly már csak 47 százaléknál várták ezt el. Valamilyen fokú nyelvtudás 2015-ben még a meghirdetett pozíciók 70 százalékánál volt kritérium, 2016-ban már csak 58 százalék esetében jelölték ezt meg a cégek feltételként.

Tavaly az állások 28 százalékánál nem kellett semmilyen tapasztalatot felmutatnia a jelentkezőknek, 41 százaléknál pedig már egy éves rutinnal is megelégedtek a cégek. Több mint ötéves tapasztalatra pusztán a pozíciók 8 százalékánál volt szükség.

A tavalyi év egyértelműen ráerősített a korábbi tapasztalatokra, a szakmunkás kategóriában adták fel magasan a legtöbb hirdetést a cégek, minden ötödik állás erre szólt. Ezt követte a fizikai-, segéd- és betanított munka, az értékesítés és kereskedelem, valamint a gyártás és termelés kategóriája.

A hiányszakmák

A hiányszakmák listáját még mindig a könyvelők vezetik, de közvetlenül mögéjük zárkóztak fel a raktárosok. A fejlesztők a második helyről a harmadikra, az IT munkatársak pedig a harmadikról a kilencedik helyre csúsztak vissza. Az informatikai szektor évek óta jelentős munkaerőhiánnyal küzd, ezért is jelent sokat a hirdetőknek, hogy a meghirdetett állásaikra 18 százalékkal többen jelentkeztek tavaly, mint 2015-ben.

Az irodai munkát keresik

Az álláskeresők leginkább az adminisztratív, asszisztensi és irodai munkák, valamint a kereskedelem és értékesítés kategóriáiban szereplő hirdetésekre jelentkeztek. A kereslet és kínálat azonban nem állt messze egymástól abból a szempontból, hogy ezeket a szakmunka, majd a fizikai-, segéd- és betanított munka kategóriái követték. A munkavégzés helyét illetően is fedi egymást a hirdetők és az álláskeresők igénye: Budapest és Pest megye után Győr-Moson-Sopron megye volt a legnépszerűbb.