Könnyebben lehet jogsit szerezni

Infostart
2017. január 5. 08:00
Januártól egyszerűsödött a jogosítvány megszerzéséhez szükséges forgalmi vizsga lebonyolítása.

A három fő részből álló forgalmi vizsgát érintik a változások. Az eljárás eddig a jármű ellenőrzéséből, a forgalmi vezetésből és ezen belül a manőverezésekből állt. A változás a manőverezéseknél érhető tetten – magyarázta Érsek István, a már a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba olvadt Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettese.

Eddig kilenc előírt feladat volt a vizsga során, amelyből négyet kellett végrehajtani. Januártól viszont már csak kettőt kell elvégezni.

„A forgalmi vizsga egyszerűsödött. Nem a manőverezési feladatok helyszínének a megkeresésére fordítják az időt a vizsga során, hanem ténylegesen a manőverezésre” – mondta Érsek István.

A változásokkal a vizsga hatékonyabb lesz, de az elnökhelyettes szerint ez nem azt jelenti, hogy a felkészítés vagy az oktatás bármilyen módon változna, viszont a visszajelzések alapján ezzel a lépéssel több idő jut az érdemi tudás ellenőrzésére. A képzés színvonala egyébként inkább emelkedik és nem kizárt, hogy a továbbiakban a hatékonyság érdekében a képzési rendszer egyes elemei változzanak, hiszen ezeket folyamatosan felülvizsgálják.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Könnyebben lehet jogsit szerezni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást