Mikor baj, ha rolád vagy tekercs a bejgli?

Infostart
2016. december 21. 16:46
Terjed az az eljárás, hogy a gyártók átnevezik a hagyományos élelmiszereket, hogy ne kelljen alkalmazniuk az élelmiszerkönyv előírásait, így lesz a bejgliből rolád - mondta az InfoRádióban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal adventi ellenőrzéseiről a szervezet élelmiszerbiztonsági igazgatója. Pleva György hozzátette, ez ellen nem tudnak fellépni.

A szezonális ellenőrzések mindig az adott ünnepkörhöz köthető, olyankor sokkal nagyobb mennyiségben jelenlévő termékek ellenőrzését jelentik – magyarázta a NÉBIH élelmiszerbiztonsági igazgatója.

Pleva György hozzátette: „ilyenkor elsősorban az édességeket, csokoládékat ellenőrizzük a mikulás és karácsonyi időszaknak megfelelően. Kiemelt figyelmet fordítunk azokra az állati eredetű élelmiszerekre, elsősorban hús- és halféleségekre, amelyek ilyenkor nagyobb mennyiségben kerülnek az asztalra, illetve a szezon tipikus élelmiszereire, a virsliféleségekre, a borokra és a pezsgőkre is.”

Hozzátette, a bejgliket és a szaloncukrokat is kiemelten ellenőrzik.

„A bejgli is olyan termék, amelyet a Magyar Élelmiszerkönyv véd, a szaloncukrokra mintavétellel egybekötött ellenőrző sorozatot rendeltünk el, amely érzékszervi és különböző laboratóriumi és élelmiszerbiztonsági, valamint mikrobiológiai vizsgálatokat jelent.”

A szaloncukrok esetében az élelmiszerkönyv a különböző összetevők arányát rögzíti, mekkora töltőanyagnak, illetve borítóanyagnak kell lennie és a bevonóanyag tulajdonságait is tartalmazza – mondta el a NÉBIH élelmiszerbiztonsági igazgatója.

 „A jobb minőségű csokoládéval borított szaloncukrot válasszuk!”

A bejglinél a 40 százalék tölteléktartalom alapvető élelmiszerkönyvi előírás – mondta NÉBIH élelmiszerbiztonsági igazgatója. Hozzátette, az egyéb érzékszervi tulajdonságokat speciális laboratóriumokban vizsgálják.

„Sajnos terjed az a szokás, hogy a gyártók inkább nem nevezik bejglinek a terméket, mert a vásárlók úgyis az olcsóbb tekercset vagy roládot választják.”

Ha az egyéb minőségi, jelölési előírásoknak megfelel a termék, a hivatal ez ellen nem tud fellépni – hangsúlyozta Pleva György.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mikor baj, ha rolád vagy tekercs a bejgli?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást