Volt diákok, figyelem! Még idén fizetni kell!

InfoRádió
2016. december 13. 10:01
Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el valamilyen munkahelyen, még idén be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - hívta fel a figyelmet a NAV.

A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-ig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat. Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el – és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra –, akkor december 16-tól, vagyis a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez havonta 7 050 forint, naponta pedig 235 forint - emlékeztetett a NAV.

Ez azt is jelenti, hogy a volt diákoknak legkésőbb december 30-ig, azaz az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság lejártát követő 15 napon belül be kell jelentkezniük a NAV-hoz.

Az érintetteknek a 16T1011 jelű adat- és változás-bejelentő lapot kell kitölteniük. Ez a nyomtatvány a www.nav.gov.hu honlapról letölthető és benyújthatóügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy nyomtatva postán, illetve személyesen az ügyfélszolgálaton. Akinek van a NAV-tól kért PIN-kódja, az telefonon is bejelentkezhet a 06/40-20-21-22-es számon.

A hatályos szabályok szerint az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhó utáni hó 12. napjáig átutalással vagycsekken lehet befizetni a NAV Egészségbiztosítási Alapot megillető bevételek magánszemélyt, őstermelőt, egyéni vállalkozót, kifizetőt terhelő kötelezettség beszedési számlájára, amelynek száma: 10032000-06056229. Átutaláskor a közlemény rovatban az adóazonosító jelet fel kell tüntetni.

Lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett – annak hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával – más személy vagy szervezet fizesse meg.