Az idősödő munkavállalók is értékesek

Infostart
2016. december 11. 10:18
Az Európai Munkavédelmi Ügynökség a közelmúltban az idősödő emberek foglalkoztatásában rejlő kiaknázatlan lehetőségekre hívta fel a figyelmet. A felvetés fontosságát hangsúlyozza Simon Attila munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár is, aki az InfoRádió Családi hét című műsorának elmondta, hogy a kormány programokkal készül e korosztály munkaerőpiacon tartására.

„Az a vélekedés, ami szerint 2030-ra az összes európai munkavállalónak a 30 százalékát az úgynevezett idősödő – az 55 és a 64 év közötti – munkavállalók teszik majd ki, nagyon közel van. Ehhez jönnek még hozzá az olyan magyar sajátosságok, mint például az, hogy – hasonlóan Európához, itt is – demográfiai problémával küzdünk. Néhány évtizede minden egyes évben kevesebb a munkaerőpiacra kerülők száma, mint akik onnan kilépnek – pusztán azért, mert a jól megérdemelt nyugdíjas éveiket megkezdik. Így folyamatosan nő a hiány. Ezt most érezzük meg igazán, amikor felpörgött a gazdaság, és jó néhány ágazat munkaerőhiánnyal küzd” - mondta Simon Attila.

A munkaerőpiacért felelőskormá helyettes államtitkár elmondta, a kormány már fogadott el ezzel kapcsolatban határozatot.

„Ezt a stratégiát kell a következő években megvalósítani. Nem arról beszélünk, hogy majd 2020 után mi lesz, hanem arról, hogy 2017-ben, 2018-ban milyen kézzel fogható programokat tudunk elindítani” - közölte Simon Attila.

„Ez nyilvánvalóan túlmutat a Nemzetgazdasági Minisztériumon, össztársadalmi szinten kell kezelni. Ezen belül pedig lesznek olyan képzési projektek, aminek lesz munkaerő-piaci lába” - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Elmondta, hogy elvileg a források rendelkezésre állnak.

„Ezek részben európai uniós források. A programokat úgy kell kidolgozni, hogy olyan programmal álljunk elő, amilyenre fogadókészség van. Itt a motiváció a kulcskérdés” - hangsúlyozta a munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az idősödő munkavállalók is értékesek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást