Varga: nincs megállapodás a jövő évi béremelésekről

InfoRádió / MTI
2016. november 18. 11:50
Nem született megállapodás a jövő évi béremelésekről a kormány és a szociális partnerek között, jövő héten kedden folytatják az egyeztetést - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülését követően pénteken Budapesten.

A kormány ajánlata változatlan, 15 százalékos minimálbér-, 25 százalékos garantált bérminimum-emelést ajánl 2017-re, egy évvel később pedig 8 százalékos minimálbér-, és 12 százalékos bérminimum-emelést - ismertette a miniszter. Hozzátette, úgy vélik, jelentős támogatás lehet a munkaadóknak a társasági adó egységesen 9 százalékra csökkentése, mivel ezzel 145 milliárd forint maradna a vállalkozásoknál jövőre. A miniszter elmondta, a kormány továbbra is jelentős béremelést akar, a versenyképesség javítása nem lehetséges a mostani keretek között. Ahhoz hogy a magyar gazdaság versképesebben tudjon integrálódni az európai gazdaságba, hozzá kell nyúlni a bérekhez. Kitért arra, hogy a munkavállalói oldallal egyetértenek, örülnek, hogy támogatják a kormány álláspontját. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára ismertette a munkáltatói oldal javaslatát, amely szerint a társasági nyereségadó-csökkentést járulékcsökkentésre konvertálnák át. A munkaadók 6 százalékos járulékcsökkentést javasolnak 2017-re a 15 és 25 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelés elfogadása fejében. A társasági adócsökkentési javaslat - elismerve, hogy jó gesztus, üzenet a külföldi befektetők számára - de mindössze 1000-1100 vállalkozást érintene a Magyarországon működő mintegy félmillió vállalakozásból - mondta. A VOSZ és a Munkáltatók és Gyáriparosok Országok Szövetsége (MGyOSz) által képviselt vállalkozások döntő többsége számára a társasági adó tervezett 10 százalékról 9 százalékra csökkentése "nem igazán ajándék" - mondta Dávid Ferenc. Úgy vélte, van értelme a tárgyalást folytatni, a költségvetési forrás megvan, a vita arról szól, hogyan osszák meg. Elmondta azt is, hogy a VOSZ és a MGyOSz nem javasolta a társasági adó kulcsának jelentős csökkentését. Úgy vélte, a béremeléseknek van elsőbbsége, ehhez kérnek segítséget, ezért javasolták a 6 százalékos járulékcsökkentést. Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke elmondta, a munkavállalói oldal javaslata, hogy 2017-ben 5 százalékkal csökkentsék a munkáltatói járulékot, majd 2018-ban egyszázalékos csökkentés valósuljon meg, amit a kormányzati oldal elfogadhatónak tartott.

Így a kormányzat és a munkavállalói oldal véleményével folytathatják a tárgyalásokat, szeretnék, ha a munkaadói oldal javaslata közelítene ehhez - mondta. A munkavállalói oldal kitart korábban kidolgozott programja mellett, hogy 2018-ra elérjék a nettó bérek a létminimumot - mondta.

Támogatják a kormányzat javaslatát is, amely összességében megfelel ennek - tette hozzá Doszpolyné Mészáros Melinda.

Varga Mihály kérdésre válaszolva elmondta, a munkaadói oldal javaslata kisebb mértékben tudja csak garantálni, hogy a béremelkedés és a versenyképesség-javítás a következő években ne okozzon egyensúlytalanságot a társadalombiztosítási kasszákban.

Ezért túlzónak tartja ezt a javaslatot - tette hozzá. Egy százalékpont járulékcsökkentés nettó 90 milliárd forint kiesést jelent, a munkáltatói javaslat durván 180 milliárd forint kiesést jelentene a társadalombiztosítás kasszájából, erre a kormány nem lát most lehetőséget - mondta a miniszter.

A társasági adó csökkentési javaslat 20-25 milliárd forintot hagyna a kkv-szektorban. Az elmúlt években komoly segítséget biztosított ezeknek a vállalkozásoknak a munkahelyvédelmi akció, több mint 910 ezer ember foglalkoztatását tudták megvédeni, három év alatt 450 milliárd forintot hagyva ennél a kkv szektornál - tette hozzá Varga Mihály.