Támogatja a takarékok fúzióját a kormány

Infostart
2016. november 18. 15:27
Támogatja a kormány a takarékszövetkezeti rendszerben a fúziókat és továbbra is tervben van a banki és a postai szolgáltatások együttes kínálata a kisebb településeken - erről jelent meg kormányhatározat a Magyar Közlönyben.

A kormány egyetért a középtávon csökkenő, majd megszűnő állami részvétel mellett működő, szorosabb szövetkezeti hitelintézeti integráció létrehozásával - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.

A kormány a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos előterjesztésére áttekintette a szövetkezeti hitelintézeti integráció lehetséges fejlődési irányait. Ennek alapján egyetértett egyebek mellett a mérethatékony intézményi rendszer elérésének szükségességével, illetve ennek érdekében a szövetkezeti hitelintézeti egyesülési folyamatok elősegítésével és támogatásával.

Az integráció hatékonyabb irányítása érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete

prudenciális és a Központi Bank üzleti funkcióinak pontosabb elkülönítésére is szükség van.

A feladatok közé sorolták, hogy a tízezernél kevesebb lakosú településeken működő szövetkezeti hitelintézetek vizsgálják meg, hogy milyen üzleti lehetőségeket biztosítana számukra, ha tevékenységüket postai szolgáltatások nyújtásával bővítenék, valamint megtartanák az önkormányzati számlavezetés lehetőségét.

Ugyanezt várja a kormány a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztostól is, hogy a Magyar Posta közreműködésével vizsgálja meg a tízezer fő alatti településeken működő

postai szolgáltatóhelyek tekintetében annak lehetőségeit, hogy a pénzügyi intézmények postai szolgáltatásokat nyújtsanak.

A folyamatok lezárása utáni integráció intézményrendszerét a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) , az integráció központi és kereskedelmi bankja, a Takarékbank, az FHB Jelzálogbank, valamint a szövetkezeti hitelintézetek alkotják - áll a kormányhatározatban.

Ugyancsak szükséges a kormányhatározat szerint a szövetkezeti hitelintézeti szektor igényeihez illeszkedő korszerű, gazdaságosan üzemeltethető, a prudenciális megfelelést is biztosító, valamint az ügyfelek közös kiszolgálását támogató egységes informatikai rendszer kialakítása.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
161118 GAZ1 1430 takarékok kormányhatározat öf PI
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást