Vége a mikrocenzusnak

InfoRádió
2016. november 15. 13:40
A megcélzott címek 92 százalékát elérte a mikrocenzus, azaz az ott élők válaszoltak a "kisnépszámlálás" kérdéseire - közölte a napokban zárult összeírás első eredményét a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa. Virágh Eszter hozzátette: az online kitöltést arányaiban többen választották, mint a 2010-es nagy népszámlálás idején. Az első eredményeket májusban teszi közzé a hivatal.

Befejeződött a kis népszámlálás, az úgynevezett mikrocenzus, amelynek keretében a lakosság egytizedének életkörülményeit mérték fel, az eredményeket várhatóan jövő tavasszal teszik közzé - mondta a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa.

Virágh Eszter elmondta, az október 1. és november 8. közötti felmérés során több mint 440 ezer lakásban és 500 bentlakásos intézményben 1,5 millió kérdőívet töltöttek ki. A mintába került címek 92 százaléka szolgáltatott adatokat a KSH-nak, a többi esetben azért nem született eredmény, mert a számlálóbiztosok többszöri felkeresés ellenére sem tudták felvenni a kapcsolatot az ott élőkkel, a kijelölt cím pontatlan volt, illetve nyelvi vagy egészségi probléma akadályozta a válaszadást.

A kérdőívet október 1. és 9. között interneten is ki lehetett tölteni, a kijelölt háztartások 18 százaléka adott választ ebben a formában. A legtöbb online kérdőív Budapestről és Pest megyéből érkezett vissza a hivatalhoz - jelezte a mikrocenzus szóvivője.

Október 10. és november 8. között a háztartásokat számlálóbiztosok keresték fel, akik laptop vagy tablet segítségével rögzítették a válaszokat. Ebben a második szakaszban a nyugati megyékben zajlott a leggyorsabban a felmérés. A legtöbben (97 százalék) az észak-alföldi régióban töltötték ki a kérdőíveket, a legkevesebben (85 százalék) a közép-magyarországi térségben - mondta el a KSH munkatársa.

Virágh Eszter arról is beszélt, hogy idén először a mikrocenzus kérdőívcsomagja a kötelező lakás- és személyi kérdőívek mellett öt tematikus kiegészítő kérdőívet is tartalmazott. A háztartásoknak a kiegészítő kérdéssorok egyikét - társadalmi rétegződés, foglalkozások presztízse, szubjektív jóllét, egészségproblémából fakadó akadályozottság vagy nemzetközi vándorlás - kellett kitölteniük, a válaszadás ezekre önkéntes volt. Kiegészítő kérdőívből mintegy 304 ezer érkezett vissza a hivatalhoz, a legtöbben a társadalmi rétegződésre vonatkozó kérdőívet töltötték ki.

Hozzátette, a KSH már megkezdte az adatok feldolgozását, az első eredmények várhatóan 2017 májusában lesznek elérhetőek.

A mikrocenzust a tízévenként rendezett népszámlálás félidejében tartják, célja, hogy felmérjék az elmúlt öt év társadalmi változásait. Ezáltal a KSH adatokhoz jut a népesség nagyságáról és összetételéről életkor, nem, családi állapot, iskolai végzettség, foglalkoztatottság, nemzetiség és számos más demográfiai mutató alapján, továbbá képet kap a lakásállomány főbb adatairól is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Virágh Eszter, a mikrocenzus szóvivője
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást