Többet költöttünk autópályadíjra

Infostart
2016. november 4. 18:47
Több útdíj-matrica fogyott idén november elejéig, mint tavaly a hasonló időszakban, és nőtt a bevétel is - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató szóvivője. Török Szabolcs hozzátette: idén többen vettek éves megyei és országos matricát, és a járműkategóriákat is jobban eltalálták az autósok.

Idén november elejéig 7,6 százalékkal több e-matrica kelt el Magyarországon, mint tavaly ilyenkor, a bevételek pedig 9,5 százalékkal nőttek – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató szóvivője. Az értékesített darabszám 11,26 millió, míg az eladási érték majdnem 57 milliárd forint volt.

Főleg az éves országosból és a megyei matricából fogyott több, minit korábban – tette hozzá Török Szabolcs. A megyék közül szokás szerint Pest megyében kelt el a legtöbb matrica.

Járműkategóriánként a személygépkocsikat és kisteherautókat lefedő D1 kategóriás matricákból kelt el a legtöbb, de nőtt a D2-es jogosultságok száma is. A szóvivő szerint továbbra is sokan tévesztik össze a kategóriákat, igaz, kevesebben, mint 2015-ben.

Török Szabolcs arról is beszélt, hogy az év végén rendre többször ülünk autóba, ezért a hátralévő két hónapban még felfutást várnak az értékesítésben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Török Szabolcs
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást