eur:
395.25
usd:
371.87
bux:
66277.71
2024. április 16. kedd Csongor

Zavartalanul nézhetjük a Bajnokok Ligája mérkőzéseket

Zavartalan lesz a Telekom szolgáltatása a kedd esti Bajnokok Ligája közvetítések idején - biztosította az InfoRádiót a Magyar Telekom hozzáférési hálózat és szolgáltatás menedzsmentjének igazgatója. Dévényi István elmondta: ma 18 helyszínen végeznek karbantartási munkálatokat, de egyiket sem a mérkőzések időpontjában.

„Ma 18 helyen van átalakítási munka a Magyar Telekom hálózatában, ebből négy Budapesten van, de egyik munka sincs abban az időtartamban – negyed kilenctől éjfélig –, amikor a Bajnokok Ligája közvetítés van. Tehát így tervezett karbantartási, hálózatfejlesztési, átalakítási, konfigurálási munka nem zavarhatja a nézőket” - közölte az igazgató.

Hozzátette, hogy folyamatosan, egész évben végeznek munkákat.

„Bekapcsolunk új bázisállomásokat a mobilhálózatba, az adott bázisállomásokat átkonfiguráljuk, ugyanígy a fix hálózatban is új területeket alakítunk ki, jelenleg a hagyományos távbeszélőközpontok kiváltása is zajlik. Ezek általában konkrét, kis területet érintő munkák” - sorolta Dévényi István.

Elmondta, hogy ha van üzemszünet, mindig előre értesítik az érintett ügyfeleket a várható üzemszünetről.

„Egyrészt előre levélben értesítjük őket. Az általános szerződési feltételek és a szabályozói elvárások szerint 15 nappal a tervezett munka előtt értesítjük az ügyfeleket, ha egészen biztosan érinti őket a szolgáltatás-kimaradás. Másrészt az összes tervezett munka fent van a honlapunkon, sőt, ezt kiegészítettük az általunk ismert áramszolgáltatói munkákkal is” - tudatta a vezető.

Kiemelte, hogy a karbantartási munkákat igyekeznek a lehető legrövidebb idő alatt elvégezni, és úgy előkészíteni, hogy az az ügyfeleket ne érintse, vagy minél kevésbé zavarja a szolgáltatást. Akkor pedig, amikor ez elkerülhetetlen, a munkálatokat mindig a forgalomszegény éjszakai időpontokra időzítik.

„Idén két hosszabb időszakra le volt állítva minden átalakítás a hálózatunkban, az egyik az Európa-bajnokság ideje – nem csak a magyar mérkőzések, hanem az összes labdarúgó-mérkőzés közvetítésének ideje alatt –, a másik pedig az olimpiai játékok. December elejétől január elejéig szintén van egy átalakítási tilalmunk, mert az üzleti ügyfeleknek, a kereskedelmi cégeknek ilyenkor van a legnagyobb forgalmuk, és így az üzletmenetüket a lehető legkisebb mértékig zavarjuk” - közölte Dévényi István.

A Telekom szolgáltatás menedzsmentjének igazgatója azt tanácsolta, a legegyszerűbb, ha az online felületen, vagy a 1412-es hibabejelentő számon jelentjük, ha probléma van.

„Mindig figyelünk arra, hogy karbantartási vagy átalakítási munkákkal kapcsolatos utóhatásról van-e szó, ilyenkor mi magunk vagy a vállalkozó még általában a helyszínen van, és rögtön javítjuk a problémát” - tette hozzá Dévényi István.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
A Fehér Ház szertefoszlatta Zelenszkij reményeit, az ukrán segélycsomagról folyik a vita Amerikában – Híreink az ukrajnai frontról kedden

A Fehér Ház szertefoszlatta Zelenszkij reményeit, az ukrán segélycsomagról folyik a vita Amerikában – Híreink az ukrajnai frontról kedden

Republikánus törvényhozók azt javasolták, hogy próbáljanak meg egy csak Izrael támogatására vonatkozó törvénycsomagot elfogadni. A Fehér Ház hétfőn azonban megismételte, hogy Joe Biden amerikai elnök nem fog jóváhagyni egy önálló, egyedül csak Izraelt támogató finanszírozási törvényjavaslatot, a csomagnak Ukrajna támogatását is tartalmaznia kell. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fölvetette, hogy a NATO-országok úgy segíthetnék az ukrán védekezést, ahogy tették azt Izraellel, de a Fehér Ház szerint a két ország esete teljesen más, az Egyesült Államok nem fog részt venni az ukrajnai harcokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×