Új tulajdonosai lehetnek az állam hatalmas tokaji borászatának

InfoRádió
2016. szeptember 16. 04:00
Az állam a hegyaljai borászoknak ajándékozza a pénzzel kitömött korábbi Tokaj Kereskedőházat? Az InfoRádió Lázár János minisztert kérdezte a Grand Tokaj Zrt. jövőjéről.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az InfóRádió kérdésére elmondta: nem az a cél, hogy a korábbi Tokaj Kereskedőház a borvidék legnagyobb, legerősebb, legjobb módú és legfölfejlesztettebb borháza vagy fölvásárlója legyen. Ez ugyanis – mint Lázár János fogalmazott – a folyamatos állami támogatásokkal jelentősen torzítja a piacot.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: "azt szeretnénk, ha a tokaji borászok és a tokaji szőlőművesek kapnák meg a Hegyközségen keresztül a terület irányításának a lehetőségét, az állam hátrébb lépne ebből és egy közösségi önigazgatás jönne létre, amihez a kormány kész a piac-szabályozáshoz szükséges eszközöket átadni. Tehát a kormány odáig is hajlandó elmenni, hogy akár a Hegyközségnek, akár más, az ottaniak által létrehozott közös szervezetnek átadja a Kereskedőház részvényeit, vagyonát és jogait, és biztosítja a szükséges pénzügyi eszközöket is, hogy ők maguk határozzák meg, hogy a vállalat hogyan tudja a piacot szabályozni vagy pozitívan befolyásolni."

Lázár szerint "ami eddig megvalósult, az ezt a célt szolgálhatja. Tehát a palackozó-kapacitásnak a kiépítése, vagy más eszközöknek a kiépítése ennek a célnak alá- és hozzárendelhető."

Arra a kérdésre, hogy várható-e újabb tőkebefektetés a cégnél, Lázár János nemmel felelt, mint mondta: a miniszterelnök döntése alapján ebben a formában a társaság nem tud a továbbiakban működni.

További részletek az InfoRádió korábbi hírében.