Moszkvába repít a Jamal

Infostart
2016. augusztus 29. 20:02
Utasbarát és a piacot színesítő fejlemény, hogy a Jamal orosz légitársaság Magyarországra is indít járatokat Moszkva negyedik nemzetközi repülőteréről - mondta az InfoRádiónak nyilatkozó légügyi szakértő. Turi Ferenc szerint az egykori Malév-méretű állami légitársaság nem veszélyezteti más piaci szereplők pozícióját.

Bővül a Budapest és Moszkva közötti légiközlekedési kínálat, ami azért fontos, mert a Malév csődje óta a rendszeres légiközlekedést az Aeroflot és a WizzAir bonyolította – mondta el a légügyi szakértő. Turi Ferenc hozzátette, utóbbi egy low cost, az Aeroflot pedig egy teljes költségű légitársaság, ami azt jelentette, hogy az árak viszonylag magasan maradtak. Egy harmadik fuvarozó hozzásegíthet ahhoz, hogy csökkenjenek az árak – vélte a légügyi szakértő.

„A Jamal alapjában egy fapados légitársaság” - emelte ki Turi Ferenc.

A légügyi szakértő azt is az új szereplő előnyeként említette, hogy a közép-ázsiai térség elérhetőbbé válik a magyar utazók számára. Hozzátette, egyelőre ugyan nem hatalmas a kereslet, azonban, ahogy a gazdasági kapcsolatok épülnek, fontos régióvá léphet elő.

„A Jamal nem egy túl nagy súlyú légitársaság, az egyik legjobb évében 1,5 millió utast szállított, tehát éves szinten egy Malév nagyságú vállalat. 13 éve létezik, jelenleg 27 repülőgépet üzemeltet” - jelezte Turi Ferenc.

A légügyi szakértő kiemelte, más piacot szolgál majd ki, mint a többi fapados társaság. Hozzátette, alapvetően a Moszkva-Budapest piacra érkezik. Mint elmondta, az Aeroflot a Seremetyevo, a WizzAir pedig a Vnukovo szállít, a Jamal a legújabb moszkvai, a Zsukovszkijra viszi az utasokat.

„A magyar-orosz légügyi egyezmény három fuvarozót jelöl meg, az egyik az Aeroflot, a másik az UtAir, a harmadik pedig WizzAir, így a Jamal valószínűleg első körben egy menetrendszerű charter vagy charter formában fog üzemelni” - fogalmazott Turi Ferenc.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Moszkvába repít a Jamal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást