Leginkább online csevegnek a fiatalok a mobiljukon

Infostart
2016. augusztus 21. 15:00
Bár még mindig szeretik a hanghívást a fiatalok, az sms-t alig használják, annál inkább az internetalapú csevegőszolgáltatásokat - derült ki a Telenor mobilkommunikációs felméréséből. A Telenor Magyarország kommunikációs szakértője az InfoRádióban azt mondta: a videohívás a magyar fiatalok körében még nem gyakori.

Azt vizsgálták a 16-35 év közötti, rendszeresen mobilinternetezők körében, hogy milyen arányban használják a hagyományos távközlési szolgáltatásokat, illetve az internetalapú kommunikációs megoldásokat – ismertette a Telenor Magyarország kommunikációs szakértője. Hozzátette, az derült ki, hogy a legfontosabb számukra még mindig a hagyományos hanghívás, de ezután az internetes üzenetküldő applikációk következnek, az emailt követi csak az sms.

A nemzetközi felmérésről szólva Kadlok Nelli elmondta: „az ázsiai, a maláj és a thai, fiatalok körében az internetes szolgáltatások jóval népszerűbbek, de a magyar fiatalok az üzenetküldő alkalmazásokat többet használják, mint például a skandináv társaik” -

mondta Kadlok Nelli.

Hozzátette, az üzenetküldés tehát nem sms-ben, hanem az internetes chat-szolgáltatásokon keresztül történik ebben a korosztályban.

A legnépszerűbb a magyarok körében a Facebook Messenger, amit 78 százalékuk használt az elmúlt hat hónapban, ezt követi az email 70 százalékkal, majd a Viber 52 százalékkal, a Skype 39 százalékkal és meglepő módon az Instagram üzenetküldő funkciója is bekerült a top 5-be, a megkérdezettek 15 százaléka használta. Azt is vizsgáltuk, milyen gyakran használják, 60 százalékuk naponta többször is használja ezeket az online üzenetküldő szolgáltatásokat” -

ismertette a Telenor Magyarország kommunikációs szakértője.

Gyakori az internetalapú hang- és videóhívás, azonban nálunk ebben a korosztályban ezek kevésbé népszerűek, a thai és maláj fiatalok 49 százaléka azonban akár naponta is használja – mondta Kadlok Nelli.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Leginkább online csevegnek a fiatalok a mobiljukon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást