A mesterséges intelligencia versenyelőnyt hozhat

Infostart
2016. augusztus 14. 13:16
Egyre elterjedtebb a vállalatoknál a mesterséges intelligencia alkalmazása - mondta az SAP Hungary ügyvezető igazgatója. Ablonczy Balázs szerint a gépi tanulással működő szoftverek képesek növelni a hatékonyságot, ami nagyobb eredményességet is jelent a vállalatoknak.

A mesterséges intelligenciát gyűjtőfogalomként, minden olyan tevékenységre szokták használni, ami gépi tanulás, robotika, automatikus menedzselés, „gép to gép” kommunikáció – magyarázta a SAP Hungary ügyvezető igazgatója.

„Ez egy nagyon feltörekvő terület. Az elterjedtsége a különböző iparágakban eltérő. Sokat hallunk az ipar 4.0, a gyártósorokon már széles körben alkalmazzák a mesterséges intelligenciát. Egy megfelelően felkészített gyártósor az érzékelők segítségével előre fel tudja mérni, hol lesz hiba, hol van túlmelegedés, hol látszik a rendszerben, hogy feszültség keletkezik. Ezeket az információkat felhasználva tud döntéseket javasolni, vagy akár hozni, hogy a szükséges alkatrészt a terem másik végében lévő 3D-s nyomtató azonnal gyártsa le, és aki felelős a cseréért – ember vagy robot -, szedje össze és cserélje ki az alkatrészt, mielőtt tönkremegy” - mondta Ablonczy Balázs.

Hozzátette, látszik, hogy az élet minden területén a gépi tanulás begyűrűzik a mindennapjainkba.

„Sok nagyvállalat fektet is már ebbe az iparágba. Nemcsak mi készítünk olyan szoftvereket, fejlesztéseket, amelyek az ilyen irányú gépi tanulást segítik, hanem más globális vállalatok is. Sok akvizíció is van a területen, az Apple is bejelentette, hogy felvásárolt egy ilyen céget, kétszázmillió dollárért” - mondta Ablonczy Balázs.

Jelentős mozgások figyelhetők majd meg ezen a területen, ami az ebben aktívan résztvevő vállalatok teljesítményére pozitív hatással lesz – emelte ki a SAP Hungary ügyvezető igazgatója.

„Várhatóan kevesebb ember fog nagyobb gazdasági teljesítményt produkálni, azok a vállalatok, amelyek ebben részt vesznek, versenyelőnyre tehetnek szert” - hangsúlyozta Ablonczy Balázs.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A mesterséges intelligencia versenyelőnyt hozhat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást