Mindenki nyer a hűtőpályázaton

InfoRádió
2016. augusztus 11. 16:29
1 milliárd forinttal megemelte a pályázati keretet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Otthon Melege Program hűtőgép vásárlási alprogramjában, hogy mind a 46 ezer pályázatot érvényesnek és kifizethetőnek nyilvánítsák - mondta el az InfoRádiónak Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

Szabó Zsolt elmondta, a keretemelés révén valamennyi sikeres pályázó támogató okiratot fog kapni.

Felidézte, hogy az otthon melege program hűtő- és fagyasztógép-csere legutóbbi pályázatára mintegy 46 ezren jelentkeztek a régiókból több mint 1,5 milliárd forint támogatási igényre. A pályázók 75 százaléka a kedvezményezett - nagycsaládos és nyugdíjas - célcsoporthoz tartozott.

Az államtitkár hangsúlyozta, a hűtőgépcsere digitális pályázati rendje úgy módosult, hogy az internettel nem rendelkező idősek is tudtak pályázni erre megbízottak részvételével.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) elnöke kiemelte, hogy a hűtőgépcsere pályázat iránt nagy volt az érdeklődés, és megköszönte a keretemelést, amely révén a várakozó listára került családok is támogatást kaphatnak. Hozzátette, hogy a hűtőgépcseréhez kapcsolódóan több mint 60 munkaórát töltöttek el az egyesület munkatársai, akik egyebek közt segítettek a pályázatokat beadni. Az elnök szerint ahűtőgépcsere pályázat jó példa a NOE és az NFM együttműködésére.

Kérdésre válaszolva Szabó Zsolt elmondta, hogy az otthon melege programban a hűtőgépcsere pályázatra felfüggesztett kiírásként kell tekintetni, a pályázatot újra meg fogják nyitni azért, hogy többen kapjanak lehetőséget a támogatásra. Felidézte, hogy 2014 őszén már volt hasonló lehetőség, akkor 25 ezer támogató okiratot adtak ki, most pedig mintegy 46 ezer pályázati okiratot.

Szabó Zsolt elmondta azt is, hogy a programban a családi házak energiahatékonysági korszerűsítésére a pályázatot 2016. augusztus 15-én, hétfőn 8 órától lehet beadni, a pályázat 5 milliárd forint kerettel indul, de igyekeznek pénzügyileg követni az igényeket.

Kiemelte: a családi házak energiahatékonysági korszerűsítési pályázatnál arra törekednek, hogy a nyílászárócsere, szigetelés, megújuló energia, fűtéskorszerűsítés területekre minél egyszerűbben lehessen pályázni. Az alprogramban 40-45-50-55 százalékos támogatásra nyílik lehetőség 1996 előtt épült házaknál maximum 135 négyzetméter lakóterület esetén.

Az államtitkár megemlítette: a pályázatban lehetőség lesz arra is, hogy kiskorú felnőtt képviselője adjon be jelentkezést.

Az NFM államtitkára szólt arról, hogy a kormány komplex programot működtet a családi házakkal kapcsolatban, ebbe bele tartozik a csok, az építési kedvezmények köre, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban szereplő visszatérítendő nulla százalék kamatozású pénzeszköz, illetve az otthon melege program családi házas konstrukciója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mindenki nyer a hűtőpályázaton
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást