Túl van az autópiac a válságon

Infostart
2016. augusztus 1. 20:05
A személyautók és a kis-haszongépjárművek értékesítésében volt jelentősebb növekedés idén az első hét hónapban – közölte a júliusi adatok lezárása után a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke. Erdélyi Péter hozzátette: ez több mint 8 ezer személyautót és 1500 fölötti kis-haszongépjárművet jelent.

„Az első hét hónapban 54 ezer személyautót és közel 12 ezer kis-haszongépjárművet helyeztek forgalomba. Ezek a számok már idézik a válság előtti időszak számait, főként a kishaszonjármű-piacon” - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke.

Hozzátette, hogy mindkét kategóriában jelentősebb a fejlődés, mint amit előre jósoltak.

„Valószínű, hogy az év végén jobb számaink lesznek, mint amire az év elején számítottunk” - fogalmazott Erdélyi Péter.

„A motorkerékpár-eladás júliusban ugyan csökkent, de összességében még mindig növekedett a piac. Ez örömteli, de még mindig nagyon kevés a forgalomba helyezett motorkerékpárok száma: az első hét hónapban 1600 darabot helyeztek forgalomba” - közölte.

„A nagyhaszonjárművek esetében bejött az a stagnálás, amelyet vártunk. Hónapról hónapra ingadozik, de összességében hét hónap alatt -1 százalékon van a piac, vagyis ez nagyjából stagnálásnak tekinthető” - ismertette a szakértő.

Elmondta, hogy a személyautó-vásárlók száma folyamatosan növekszik.

„Nemcsak a magánszemélyek, hanem az egy-két személyes vállalkozások tulajdonosai is vásárolnak autót. Emellett a vállalati vásárlások is növekszenek: a válság miatt elmaradt flottacseréket szépen-lassan pótolgatják” - részletezte.

A magyar autók átlagéletkora ugyanakkor továbbra is magas.

„A válság előtt ugyan 11 év alá csökkent az átlagéletkor, most azoban ez közel 14 év” - közölte.

„A kishaszonjárművek vásárlását pedig két évvel ezelőtt a MNB növekedési hitelprogramja lendítette meg. A 2,5 százalék kamatú hitelezési lehetőség maga után húzta a piaci kamatokat is, és ez utána is megmaradt. Emellett vannak azok a nagyfelhasználók, akik jelentős mennyiségben használnak haszonjárműveket emberek, szerszámok szállítására, a terepen való munkára” - sorolta Erdélyi Péter.

„Úgy tűnik, hogy a piac kezd trendszerűen helyreállni, úgy, ahogy a magyar piac felvevőképessége ezt predesztinálja”

- fogalmazott a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Túl van az autópiac a válságon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást