eur:
393.9
usd:
364.77
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Egyre népszerűbb a mamahotel Magyarországon

Egyre több fiatal felnőtt marad a szülői házban, a 20-39 éves korosztály csaknem egyharmada - ezt mutatják a 2011-es népszámlálási adatok. A Központi Statisztikai Hivatal elemzése szerint a "felnőtt gyermekek" jellemzően inkább férfiak, akik érettségivel, vagy alapfokú szakmai végzettséggel rendelkeznek, és többségük kis településen él.

„Ma már elfogadott, hogy 25 éves korig tanulnak a fiatalok, és 25 éves korig gyakorlatilag az eltartottak vannak túlsúlyban. 25 éves kor felett azonban már látszik a különbség. Nyilván ahogy haladunk előre a korcsoportokban, egyre kevesebben vannak, akik otthon élnek, de azért még mindig jelentős az arányuk” - mondta a KSH munkatársa.

Kiemelte: a legjelentősebb változás, hogy az elmúlt években a 30-as éveikben lévő fiatalok aránya drasztikusan megnőtt ebben a kategóriában, és mindig a férfiak maradnak nagyobb arányban otthon.

Elmondta, hogy az otthon lakó fiatalok iskolai végzettsége alacsonyabb, mint azoknak, akik önállósodtak.

„Jellemzően az otthon lakó fiatalok középfokú végzettségűek, a felsőfokú végzettség kisebb arányban van közöttük. Míg a szüleikkel lakók körében 17 százalék a felsőfokú végzettségűek aránya, addig ez az arány 25 százalék az önállósodott fiataloknál” - részletezte Erdei Virág.

Elmondása szerint az otthon lakó fiatalok hamarabb elkezdenek dolgozni, mint az önállósodottak, de közöttük sokkal hamarabb megjelenik a munkanélküliség is.

„A legnagyobb arányban a községekben vannak otthonlakó fiatalok, és minél inkább megyünk a nagyvárosok felé, annál inkább csökken az arány"

- mondta.

"A fővárosban és a megyei jogú városokban az átlagnál kicsit kisebb arányban vannak az otthonlakó fiatalok” - ismertette a szakember.

A 20-39 éves népesség 27,5 százaléka otthon lakik az Európai Unió tagországaiban is.

„A fejlett és erős szociális hálóval rendelkező Skandináv országokban 15 vagy még kevesebb is, aki otthon lakik – ilyen Dánia, Finnország, Svédország. A déli államokban azonban – Spanyolországban, Görögországban, Olaszországban – a 35-41 százalékot is eléri az otthon lakók aránya. Ennek egyik oka nyilván a hagyományos déli családmodell, de azért azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a gazdasági válság ezeket a déli országokat érintette elsősorban” - fogalmazott a KSH munkatársa.

„Magyarország az erős középmezőnybe tartozik a 31 százalékával. Azt gondolom, hogy annak fényében, hogy a déli országokban ilyen magas arányban laknak otthon a fiatalok, mondhatjuk azt, hogy gazdasági oka is lehet annak, hogy otthon laknak a fiatalok” - véli a szakember.

A 2011-es magyarországi népszámlálás során a 20-39 éves korcsoportba 2 millió 810 ezer ember tartozott. Ennek a csoportnak a 31 százaléka, 880 ezer olyan 20-39 éves fiatal volt, aki még gyerekstátuszban, otthon lakott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×