Gyengülhet a forint a Moody's döntése miatt

InfoRádió
2016. július 11. 09:28
A költségvetési lazítások és a brit népszavazás óta uralkodó piaci hangulat miatt nem változtatott a Moody`s amerikai hitelminősítő Magyarország adósbesorolásán - mondta a Portfolió elemzője, aki szerint a forint gyengülését hozhatja a lépés.

Bár többen felminősítést vártak, múlt héten a Moody's Investors Service mégsem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását, így a hitelminősítő nem is jelentett be osztályzatmódosítást. A Moody's listáján Magyarország szuverén adósosztályzata továbbra is "Ba1", a felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátással.

Beke Károly, a Portfolio elemzője mindezt a magyar költségvetési lazítással és a brit népszavazás óta uralkodó piaci hangulattal indokolta.

"Igazából ennek a döntésnek inkább csak rövid távú hatásai lehetnek, talán a forint gyengülhet egy picit, hiszen a befektetők egy része elkezdett arra számítani, hogy a Moody's esetleg felminősíti Magyarországot, ezt láttuk egyébként a pénteki kereskedésben is, amikor felülteljesítő volt a magyar deviza és erősödött az euróval szemben, ezt az erősödést korrigálhatja esetleg.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében szintén úgy látta, hogy nagy valószínűséggel az Egyesült Királyság uniós kilépéséről tartott népszavazás eredménye játszhatott szerepet abban, hogy a Moody's elhalasztotta a magyar államadósság besorolás felülvizsgálatát.

Ugyanakkor a tárca hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság teljesítménye és az állampapírok után fizetendő hozamok régóta azt jelzik, hogy Magyarország megérdemli a befektetésre javasolt besorolást. A Fitch Ratings májusban sorolta befektetési kategóriába a magyar államkötvényeket, a szaktárca várakozásai szerint pedig idén a három nagy hitelminősítőből legalább kettőnél kerülhet befektetésre ajánlott kategóriába Magyarország. Várakozásuk szerint a Moody's legközelebb november 4-én vizsgálhatja ismét a magyar adósosztályzatokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyengülhet a forint a Moody's döntése miatt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást