Továbbra is szabadok a strandok a Balatonnál

Infostart
2016. június 28. 06:07
A Balaton partján idén mindössze 1-2 strand vált fizetős fürdőhellyé - mondta az InfoRádióban a Balatoni Szövetség elnöke. Balassa Balázs szerint a helyi önkormányzatok dönthetnek a strandokat érintő kérdésekről. Hozzátette: a jövőben sem várható, hogy jelentősen megszaporodnak a fizetős strandok.

A strandokat végigjárva azt állapítottuk meg, hogy az elmúlt évekhez képest javult a szolgáltatásaik minősége. Az önkormányzatok, a fenntartók arra törekszenek, hogy annak ellenére, hogy ezek nem fizetősek, a lehetőségekhez képest minél több szolgáltatást biztosítsanak a vendégeknek” -mondta el a Balatoni Szövetség elnöke.

Balassa Balázs hozzátette: „nincs hivatalos adatom arról, hogy hány strand döntött úgy, hogy az eddig szabad strandját fizetőssé teszi, egyről vagy kettőről tudok. Nem kényszerültek még arra az önkormányzatok, hogy az eddigi ingyenes szolgáltatásokért pénzt kérjenek.”

Ezek a strandok és a területeik nagy része önkormányzati üzemeltetésben vannak, működésbeli változást, a fizetőssé válást az anyagi helyzetük teheti indokolttá – mondta a szövetség elnöke. Balassa Balázs szerint ez akkor fordulhat elő, ha nem tudnak a településen más bevételeket generálni vagy az állami finanszírozásban hiány keletkezik. A Balatoni Szövetség elnöke kijelentette, idén sincsenek rosszabb helyzetben az önkormányzatok, az, hogy az egy-két strand miért változtatja meg a működését, a képviselő-testület döntésén múlik.

A balatoni önkormányzatok részéről nem érkezett hozzánk ilyen jelzés, tehát próbálják fenntartva az ingyenes szolgáltatásokat működtetni a strandokat, ezzel vonzani a látogatókat” -hangsúlyozta Balassa Balázs.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Továbbra is szabadok a strandok a Balatonnál
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást