Diákmunkát vállalnál? Várnak az önkormányzatok

Infostart
2016. június 20. 18:58
Mától lehet jelentkezni nyári diákmunkára önkormányzati intézményeknél. A programra 1,9 milliárd forintot költ a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél lehet jelentkezni munkára a diákoknak június 20-tól – mondta a program meghirdetésekor a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára, Cseresnyés Péter.

 Beszámolt arról, hogy 1,9 milliárd forintos keretösszeget szán a kormány ebben az évben erre a programra. 16 és 25 év közötti, tanulói jogviszonnyal rendelkező, tehát nappali tagozatos iskolába járó diákokat várnak .

A program a béreket támogatja, száz százalékban. A támogatás legfeljebb két hónapra adható, azaz július 1-től augusztus végéig, maximum 6 órás foglalkoztatással.

A támogatás összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg. Így a szakképzettek esetében 96 750 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 83 250 forint lehet személyenként és havonta a támogatás.

A nemzetgazdasági tárca arra számít, hogy legalább 20 ezer lesz programban munkát végző diákok száma. Az elmúlt 3 év tapasztalatai alapján a hátrányosabb helyzetű megyékben, főleg Északkelet-Magyarországon arányában nagyobb létszámmal és ezzel együtt támogatási összeggel számol a minisztérium.

A nyári diákmunka programban induláskor 2013-ban 16 ezren, 2014-ben 25 ezren, tavaly pedig már több mint 27 ezren vettek részt. A tapasztalatok szerint a diákok jellemzően egy hónap munkát vállalnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Diákmunkát vállalnál? Várnak az önkormányzatok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást