Kormánybiztos felügyelheti a szövetkezeti vagyon gyarapodását

InfoRádió
2016. június 16. 18:33
Kormánybiztost nevezhet ki a közösségi vagyon gyarapításának felügyeletére a miniszterelnök – jelentette be az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke a szervezet vezetői fórumán.

Demján Sándor azután beszélt erről, hogy hétfőn Orbán Viktor kormányfő egy órás megbeszélést folytatott vele a takarékszövetkezeti integráció átalakításáról. Az OTSZ elnöke ismét kemény vádakkal illette a szövetkezeti hitelintézetek integrációját. Állítása szerint nem teljesült annak legfőbb célja, a szövetkezeti és közösségi vagyon gyarapítása.

A Takarékbank válaszában visszautasította az OTSZ elnökének vádjait és közölte: 2015-ben – a szektor első közösen tervezett üzleti évében – a korábbiaknál aktívabb üzleti tevékenységgel jelentős eredményeket sikerült elérnie a hitelezés, a megtakarítások és a számlanyitások területén egyaránt.

A miniszterelnök - a hétfői egyeztetés előtt – Demján Sándor korábbi levelére válaszolva azt közölte: sikeres és lezárt a takarékszövetkezeti rendszer átalakítása, ugyanakkor jelezte: a szektor nem működhet megfelelő felügyelet nélkül.