eur:
392.82
usd:
367.8
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Demjánnal egyeztetett a miniszterelnök

Demján Sándorral, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökével tárgyalt hétfő délután Orbán Viktor miniszterelnök - erősítette meg az erről szóló sajtóhíreket Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-nek.

A megbeszélés - mely nagyjából egyórás volt - a miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában zajlott. Havasi Bertalan az egyeztetés tartalmáról nem mondott részleteket, annyit közölt, hogy a takarékszövetkezetekről volt szó.

Demján Sándor május végén a miniszterelnöknek küldött levelében azt írta, hogy a takarékszövetkezeti integráció célja a szövetkezeti szektor eredményének és vagyonának növelése volt, az eddigi események azonban ennek ellenkezőjét támasztják alá, ezért a célok teljesülését meg kell vizsgálni. Válaszában a kormányfő kijelentette, hogy sikeresnek ítéli és lezártnak tekinti a takarékszövetkezeti rendszer átalakítását, "kétes ügyletektől való megszabadítását" és feltőkésítését, ugyanakkor elfogadja Demján Sándor véleményét, hogy a takarékszövetkezeti rendszer nem működhet megfelelő felügyelet nélkül.

Június 7-én az Országgyűlés arról döntött, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bankfelügyeleti ellenőrzése alá helyezi a teljes takarékszövetkezeti rendszert.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 18. 07:57
×
×
×
×