Szigoríthatják a zöld rendszámhoz való jutás feltételeit

Infostart
2016. június 9. 17:04
Országosan 50 gyorstöltő állomást hoz létre a kormány, hogy keresztülutazható legyen az ország elektromos autóval is - mondta egy e-mobilitási konferencia után a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Lepsényi István hozzátette: elképzelhető, hogy az év második felében - a tapasztalatok alapján - módosítják a zöld rendszámhoz jutás feltételeit is.

„Nagyon jól halad Magyarország az e-mobilitás területén, hiszen a közép-európai országok közül egyedül Magyarország dolgozta ki az e-mobilitással kapcsolatos középtávú tervét, az úgynevezett Jedlik-tervet. Így összehangolt feladatot tud végrehajtani, aminek bizonyos elemeit már az elmúlt évben megcsináltuk – bizonyos kedvezmények, jogszabályok változtatása” - hangsúlyozta az államtitkár.

„Most készülünk a következő nagy lépésre, a töltők szisztematikus telepítésére” - közölte.

Közölte, hogy azért nem indították még el a nagy léptékű telepítést, mert egy olyan térképet szeretnének kidolgozni, hogy optimalizálják, hova kerüljenek azok a villámtöltők, amelyek segítségével első lépésben Magyarország teljesen átjárható lesz elektromos járművel. Ehhez a mostani számításuk szerint körülbelül 50 villámtöltő kell.

„Magyarország átjárhatóságához elsősorban az autópályák és a kiemelt turistaközpontok területére kell telepíteni töltőket, mivel akik átsuhannak Magyarországon, általában autópályán mennek. A városokon belül pedig az önkormányzatokat készítjük fel arra, hogy hamarosan megjelenik az a pályázatunk, amely segít abban, hogy az önkormányzatok telepítsenek a városokon belül töltőállomásokat” - ismertette Lepsényi István.

„Ma már 800 elektromos, hibrid – elektromosan is működő – autó van Magyarországon. A számokban az utóbbi időben már érzünk egy dinamikusabb növekedést. Az elképzeléseink szerint 2020-ra ezeknek a járműveknek a száma meg kell, hogy haladja az 50 ezer darabot” - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Arra a kérdésre, hogy ebben a körben továbbra is benne lesznek a hibridek is – mivel nemrég vita alakult ki arról, hogy miért kap zöld rendszámot az a hibrid autó, amiben nagyon kicsi teljesítményű a villanymotor és egy hatalmas hagyományos benzinmotor van mellette – Lepsényi István úgy válaszolt, dolgozunk azon, hogy a zöld rendszám vonatkozásában kell-e bármit is változtatnunk.

„Jelen pillanatban a plug-in hibridek általában 40-50 kilométert tudnak menni csak az akkumulátorra alapozva. Ez esetenként felveti azt a kérdést, hogy egy ilyen plug-in hibrid emissziós kibocsátása – főleg, ha egy nagy teljesítményű motor van benne, amely egy nagy testű kocsit mozgat – magasabb lehet, mint amit mi szeretnénk” - fogalmazott a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szigoríthatják a zöld rendszámhoz való jutás feltételeit
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást