Jogi lépéseket tesz Demján levele után a Takarékbank

InfoRádió
2016. június 1. 08:45
A takarékszövetkezeti integráció ellenőrzését kéri Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke a miniszterelnöknek írt nyílt levelében. A Takarékbank Zrt. sajtóközleménye szerint Demján Sándor hazudik. A társaság a szektor jó hírnevének védelmében megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Demján Sándor úgy fogalmaz: az integráció célja a szövetkezeti szektor eredményének és vagyonának növelése volt. Ezzel szemben - állítása szerint - az integráció után a takarékszövetkezetek mérlegfőösszege jelentősen csökkent, a korábbi 10 milliárd forintos nyereség pedig 2 milliárdos veszteségbe fordult. Szabó Levente a Takarékbank Zrt. vezérigazgatója az M1 reggeli műsorában cáfolta az állítást.

„Múlt héten csütörtökön tartottuk a közgyűlésünket, amelyen elfogadtuk a beszámolóinkat, így a szövetkezeti hitelintézeti integrációnak a konszolidált beszámolóját is, amely több impozáns számot is mutatott. Az egyik ilyen a 3,3 milliárd forintot meghaladó konszolidált adózás előtti eredmény, a másik pedig ennek a pénzügyi csoportnak a 2400 milliárd forintot meghaladó konszolidált mérlegfőösszege.”

Szabó Levente beszélt arról is, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség vezetése és annak elnöke már régóta nem képviseli a szektor érdekeit.

„Egyébként jól példázza az, hogy tegnap volt a közgyűlésük, amelyen a 87 szövetkezeti hitelintézetből összesen 6 képviseltette magát.”

A Takarékbank tegnapi közleménye rámutat: Demján Sándor állításaival szemben a takarékszövetkezeti szektor a korábbi években egyszer sem ért el 10 milliárdos eredményt, ahogy 2015-ben sem számolt el 2 milliárd forintos veszteséget. A Takarékbank kiemeli: a szektort az elmúlt években sikerült megtisztítani a korábbi korszak visszaéléseitől, csalárd csődjeitől, az ügyfelek pénzével felelőtlenül gazdálkodó takarékoktól. A Takarékbank a levél állításai miatt megteszi a szükséges jogi lépéseket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jogi lépéseket tesz Demján levele után a Takarékbank
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást